Kína: Hulkot tömeg fogadta Sanghajban, négy évre írhat alá – videó

Vágólapra másolva!
2016.06.29. 16:49
null
Virággal és sállal várták Hulkot (Fotó: AFP)
Mezbe öltözött szurkolósereg fogadta a Kínába megérkező Hulkot, aki várhatóan csütörtökön esik át a szükséges orvosi vizsgálaton, majd aláírja szerződését a Sanghaj SIPG csapatához.  

Mint korábban beszámoltunk róla, a brazil támadóért ázsiai rekordot jelentő 55 millió eurót fizethet a sanghaji együttes az orosz Zenitnek (az eddigi csúcsot az Alex Teixeiráért kiadott 50 millió euró jelentette). A kínai klub ügyvezető igazgatója szerint nincs szó ekkora összegről.

A dél-amerikai játékos markát 20 millió euró ütheti évente, amivel a második legjobban kereső futballista lehet a világon Cristiano Ronaldo mögött.

Ha Hulk sikeresen átesik az orvosin, négy évre írhat alá új együtteséhez. A Sven-Göran Eriksson által irányított gárda 15 forduló után a negyedik helyen áll a kínai bajnokságban, a keretében azonban már öt légióst is foglalkoztat (köztük például a ghánai Asamoah Gyant), így Hulk érkezése miatt egy külfölditől meg kellene válnia.

Több mint ezer szurkoló fogadta Hulkot Sanghajban

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34
Ezek is érdekelhetik