FIFA: „Infantino pontosan olyan, mint Blatter vagy Platini”

Vágólapra másolva!
2016.05.14. 18:58
Lemondott a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) könyvvizsgáló és ellenőrző bizottságának vezetője, Domenico Scala, aki lépésével az elnök, Gianni Infantino tanácsadó testületének megnövelt jogkörei ellen tiltakozik.

A svájci-olasz Scala – aki korábban az elnökválasztást felügyelő ad hoc választási bizottságot is vezette – szombaton azt követően mondott le, hogy a FIFA kongresszusa pénteken további jogköröket szavazott meg a végrehajtó bizottságot felváltó tanácsnak, amely így bármikor leválthatja a független bizottságok vezetőit. Scala 2012 óta vizsgálta a FIFA pénzügyeit, lemondását „ébresztőnek” szánta a szervezet tagjai felé.

„Megdöbbentett ez a döntés, mert aláaknázza a FIFA irányításának központi tartóoszlopát, s elpusztítja a reformok értékes eredményeit” – nyilatkozta Scala, aki tavaly augusztusban maga javasolta a végrehajtó bizottság megszüntetését.

Infantino később megvédte a döntést, mondván, azok, akik kritizálják azt, „nem igazán értik, amit csinálunk”.

„Infantino most pontosan úgy dolgozik, mint Michel Platini vagy Joseph Blatter – nyilatkozta Mark Pieth, a független tanácsadó és ellenőrző bizottság korábbi elnöke. – Pontosan ez az, amit magunk mögött szeretnénk hagyni végre.”

Pieth hozzátette, információi szerint Infantino kevesellte azt a 2 millió svájci frankos (572.7 millió forintos) fizetést, amelyet a Scala vezette, díjazásért felelős háromtagú bizottság ajánlott fel neki.

Az új elnök fizetése kulcskérdés volt az elnökválasztási kampányban. Infantino már akkor jelezte, biztosan kevesebbet keres majd elődjénél – a 2015-ben közel hárommillió frankot (859 millió forint) felvevő Joseph Blatternél –, s hozzátette, ráadásul nem az elnöki, hanem a főtitkári poszt lesz a legjobban fizetett állás a FIFA-ban. Első hivatali napján Infantino kifejtette, nem tudja, mennyi lesz a fizetése, s hangsúlyozta, nem a pénz miatt indult az elnöki posztért.

Infantinót, az UEFA korábbi főtitkárát február 26-án választották meg a FIFA kilencedik elnökének, megbízatása 2019-ig szól. Az előző elnök, a 80 éves Blatter 1998 óta irányította a szervezetet, tavalyi újraválasztását követően viszont lemondott posztjáról a kirobbant korrupciós botrány miatt.

A FIFA 66., mexikóvárosi kongresszusán pénteken megválasztotta első női főtitkárát, a szenegáli Fatma Samourát, valamint felvette tagjai közé Gibraltárt és Koszovót.

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

Gianni Infantino az MLSZ-gáláról posztolt; Ceferin Honvéd-felsőt kapott

Magyar válogatott
2026.01.20. 12:27

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

Gianni Infantino: Aki szereti a futballt, hálás lehet a magyaroknak!

Magyar válogatott
2026.01.19. 22:57

Infantino az Afrika-kupa botrányáról: Veszélyes, ha nem tartjuk tiszteletben a bírói ítéleteket

Minden más foci
2026.01.19. 13:48

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2026.01.15. 11:42
Ezek is érdekelhetik