Edzősors: Mourinhót a szíriai válogatott élére hívják

2016.04.04. 17:18
null
A Manchester United helyett Szíria? (Fotó: Reuters)
José Mourinhót szemelte ki a válogatott szövetségi kapitányának a Szíriai Labdarúgó-szövetség (FASF).

 

A háború sújtotta közel-keleti ország szövetségének hétfői nyilatkozatából kiderül, hogy már el is küldték hivatalos ajánlatukat az 53 éves edző képviselőinek. „Nagyon fontos az országunk labdarúgásának, hogy világszínvonalú edzőt szerződtessünk, aki hozzásegíti válogatottunkat, hogy első alkalommal kijusson a világbajnokságra. Nyitottak vagyunk a tárgyalásokra, hogy megállapodás születhessen a két fél között” – írta az FASF közleménye, amelynek tartalmát a szövetség főtitkára a CNN honlapjának nyilatkozva megerősítette. „Várjuk a válaszát, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások” – közölte Kouteiba al-Refaim.

A FIFA-világranglista 123. helyén álló csapat ott lesz a 2018-as oroszországi világbajnokság ázsiai selejtezősorozatának harmadik fázisában. Szíria még sosem vehetett részt vb-n, a kijutáshoz 1986-ban állt a legközelebb, de az utolsó párharcban alulmaradt Irakkal szemben.

José Mourinhót decemberben menesztették az angol bajnoki címvédő Chelsea kispadjáról, és brit sajtóinformációk szerint már csak egy lépés választja el attól, hogy nyártól a Manchester United menedzsere legyen.

 

Legfrissebb hírek

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57

Mourinho nem érez nyomást a BL megnyerése miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 12:51

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
2026.09.05. 10:06

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 10:27