Brazília: Ma csak hárman vannak a régiek szintjén – Pelé

Vágólapra másolva!
2016.04.08. 21:58
A The Daily Telegraph interjút készített Pelével, a háromszoros világbajnok futball-legendával. A brazil klasszis beszélt arról is, hogy szerinte kik azok a játékosok manapság, akik megütik azon klasszisok szintjét, akik az ő korában játszottak.

Pelé szerint mindössze három olyan aktív labdarúgó van, aki a régi nagyok szintjén játszik.

„Olyan klasszisokra emlékszem, mint például Bobby Charlton, Bobby Moore és persze Gordon Banks. És ők még csak az angolok voltak. De akadtak zseniális játékosok például a németeknél, a hollandoknál és természetesen a braziloknál is.”

Pelé szerint a mai mezőny nincs a régi klasszisok nívóján, csak három játékos emelhető ki. „Lionel Messi, Cristiano Ronaldo és talán Neymar. Talán. De az én időmben sokkal többen voltak.”

Pelé a „zsenihiány” egyik okaként a játékosügynököket nevezte meg. „Régen a fiatalok sokkal tovább maradtak a nevelőegyesületükben, volt idejük fejlődni, a klubjukhoz tartoztak. Most a labdarúgók inkább a menedzserektől, a játékosügynököktől függenek. Brazíliában is ez most a probléma. A fiatal játékosok elkezdenek játszani, és máris jönnek az ügynökök, akik megveszik őket, majd azonnal továbbadják, hogy rögtön profitot termeljenek. Így nem hagynak időt a fejlődésükre.”

Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

„Messi annyit kereshetne, amennyit csak akar, ameddig jónak látja” – állítja az Al-Ittihad elnöke

Minden más foci
2026.01.16. 10:16

C. Ronaldo betalált, de csapata emberhátrányban kikapott az éllovastól – videó

Minden más foci
2026.01.12. 20:52

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el

Egyéb egyéni
2026.01.09. 07:17

Kezet rázhat magával – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 06:36
Ezek is érdekelhetik