FIFA: átkutatták a francia szövetség irodáit

MTI MTIMTI MTI
2016.03.09. 09:46
A Joseph Blatter volt FIFA-elnök elleni nyomozás keretében kedden átkutatták a Francia Labdarúgó-szövetség irodáit.

A svájci államügyészség szerdán közölte, hogy a francia hatóságokkal közösen végrehajtott párizsi akció azzal a kifizetéssel áll összefüggésben, amely 2011 februárjában történt Blatter és az európai szövetség (UEFA) elnöke, Michel Platini között.

Blatter kétmillió svájci frankot adott Platininek, a svájci sportdiplomata utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott az UEFA-elnök. Platini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az az 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, s késedelmesen kapta meg. Az együttműködésről ugyanakkor nem született írásos szerződés. A két sportvezetőt az ügy miatt egyformán nyolc évre eltiltották a futballal kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, majd ezt utóbb hat évre mérsékelték.

A keddi házkutatás során dokumentumokat foglaltak le. A svájciak hivatalosan 2015 szeptembere óta nyomoznak hűtlen kezelés gyanúja miatt.


Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
23 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29