Egyiptom: Messi segíteni akart, a világcsúcstartó felháborodott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.28. 09:08
Korábban már említettük, hogy Lionel Messi interjút adott az MBC-nek. Az argentin klasszis a beszélgetésben kifejtette véleményét többek között Cristiano Ronaldóról és a Real Madridról, valamint a legfontosabb edzőjéről is beszélt. A másfél órás műsor során Messi – mondhatni rutinból – felajánlotta egyik futballcipőjét az egyiptomi szegények megsegítésére. Ez azonban nem mindenkinek tetszett…

Az arab kultúrában a cipő a tisztátalan tárgyak közé tartozik, különösen a talp mutatása számít súlyos sértésnek. Bár nyilvánvaló, hogy Messit jó szándék vezérelte, néhányan igencsak felkapták a vizet.

Például Ahmed Hasszan, az egyiptomi labdarúgó-válogatott korábbi játékosa, aki nem mellesleg 184 fellépéssel világcsúcstartó a nemzeti együttesekben való szereplések számában.

„Szégyen… Egyiptom neve nagyobb, mint Messi cipői – idézte Hasszant a Youm7. – Ez rendkívül sértő a nagy Egyiptomra nézve. Mi mindannyian tiszteljük őt mint labdarúgót, de nincs szükségünk a cipőire.”

Ezzel együtt természetesen voltak, akik megvédték Messit, például Mahmud al-Katib, az al-Ahli korábbi játékosa, aki szintén neves játékosnak számít Egyiptomban.

Messi a híres arab show-műsorban, a „Yes, I am famous” („Igen, híres vagyok”) ajánlotta fel segítségét.

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
7 órája

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

BraMessimó! – Lionel Messi argentin mezben

Képes Sport
2026.09.17. 19:03

David Beckham: Messinek kellene megnyernie az Aranylabdát, nem Kane-nek

Minden más foci
2026.09.17. 15:12

Messi megszerezte 100. gólját az Inter Miamiban, újabb trófeát nyert

Minden más foci
2026.09.17. 08:53