NS: négy év múlva technikai sport lesz a futball? – csütörtök

2016.01.14. 00:01
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

Balogh Norbert elkelt. A fiatal debreceni támadót a sikeres orvosi vizsgálat után 2.2 millió euróért vette meg a Palermo. Balogh négyéves szerződést írt alá a szicíliai csapattal, s a 22-es mezben játszva havonta körülbelül 16.4 millió forintos fizetést kap. A szerződés háttere

Német és lengyel lapértesülések szerint a Hamburg négymillió euróért megvenné a Legiában parádézó Nikolics Nemanját, a futballista menedzserénél viszont más csapatok érdeklődnek. Lehet, hogy már a télen továbbáll a csatár?

Reformok előtt a játékvezetés, könnyen előfordulhat, hogy 2020-tól „technikai sport” lesz a futball. A márciusban összeülő szabályalkotó bizottság ugyanis a videobíróról, a negyedik cseréről, a hármas büntetés eltörléséről és a pályán ápolás lehetőségéről is dönthet. De mindez mennyiben változtathatja meg a labdarúgást?

Férfi vízilabda-válogatottunk szélsőséges teljesítményt nyújtott az oroszok elleni Eb-csoportmeccsen: az első két negyedben rá sem lehetett ismerni, a találkozó második felében viszont már gálázott. A lényeg persze a győzelem, ami csütörtökön a törökök ellen vízbe szálló női csapatunktól is elvárható. Rác Benedek Balázs azt látta az edzésen, hogy az édesség és a gyümölcsturmix rögtön parázs csatává változtatta az emberelőnyös gyakorlást

„Fejlődni szeretnék, továbblépni” – mondja a Honda gyári csapatához szerződő, ezzel nagy lehetőséget kapó Michelisz Norbert. Mi a különbség a gyári és egy privát pilóta élete között? Milyen tiltások szerepelnek a szerződésben? Milyen a kapcsolata új csapattársaival? Mi az elvárás vele szemben? Tóth Anita interjúja

Ezen a héten felidézzük: a futballőrület eredményét, a zuhanyozó titkát, az aranyérmes őrségváltást és a szórakoztatás forradalmát

Legfrissebb hírek

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
15 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2026.11.01. 23:55

Nagy durranás: itt az európai szuperrangadók hétvégéje!; Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

E-újság
2026.10.30. 23:45

Kispest-Honvéd: Szomorú valóság: szakmai válság, lejtmenet; A műtét sikerült, Tóth Milán „apaszabadságra” megy

E-újság
2026.10.30. 00:35

Csepeli nosztalgia hajdani kedvencekkel; taotérkép 1407 milliárd forintról

E-újság
2026.10.28. 23:58

Nagy vesztesből aranylabdás; Szabó István csapat helyett házat épít

E-újság
2026.10.27. 23:50

Csank János: 80; Golovin: A két évvel ezelőtti Eb-bronz a példa

E-újság
2026.10.26. 23:40

Jön a 70. Aranylabda-díjátadó; Nem vidám a helyzet az NB II-ben botladozó Videotonnál

E-újság
2026.10.25. 23:50