Vb 2018: Marwijk megdöbbent, nincs ilyenhez szokva

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.09. 20:18
Először veszített pontokat Szaúd-Arábia labdarúgó-válogatottja a 2018-as világbajnokság selejtezője során: Bert van Marwijk csapata hétfőn gól nélküli döntetlent játszott Palesztina vendégeként.

A mérkőzés eredeti helyszíne Rámalláh lett volna, csakhogy Marwijk és segítői – biztonságukra hivatkozva – nem voltak hajlandóak a Palesztin Hatóság ellenőrzése alá tartozó Ciszjordániába utazni, így a meccset elhalasztották, majd – egy két nappal ezelőtti döntés értelmében – a jordániai fővárosban, Ammanban játszották le. Marwijk nem is hagyta szó nélkül a történteket.

„Egyáltalán nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez, botrányos, hogy ilyen későn kaptuk meg a megerősítést arról, hogy le kell játszani a meccset. Edzőként persze nem tehetek mást, ilyen körülmények között is megpróbálom tökéletesen felkészíteni a csapatomat” – mondta két napja a holland szakember.

Nem sikerült: a szaúdiak csak kapufáig jutottak – igaz, a döntetlen után is vezetik a csoportjukat.

Az Ázsiai zónában már csak Katar és Dél-Korea százszázalékos; előbbi öt, utóbbi négy mérkőzésen van túl.

VB 2018, SELEJTEZŐ, ÁZSIAI ZÓNA
2. SELEJTEZŐKÖR

A-CSOPORT, 6. forduló
Palesztina–Szaúd-Arábia 0–0
Korábban játszották
Kelet-Timor–Malajzia 0–1
Az állás: 1. Szaúd-Arábia 13 pont (5 mérk.), 2. Arab Emírségek 7 (4), 3. Palesztina 6 (5), 4. Malajzia 4 (5), 5. Kelet-Timor 2 (5)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik