Bulgária: ismét a BL-hős ül a Ludogorec kispadján

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.06. 22:20
Ismét Georgi Dermendzsiev ül a Ludogorec kispadján, a 60 éves szakember egy éve BL-csoportkörben szerepelhetett a csapattal, ezúttal Eduard Eranoszjan pozícióját foglalja el. A bolgár együttes a szezonnak még Bruno Ribeiro irányításával vágott neki, a júniusban érkező portugál azonban két hónap után távozott.
A bajnoki címét megvédő együttes 14 fordulót követően 24 ponttal a harmadik helyen áll a bajnokságban, de csupán négy pontra a listavezető Levszki Szófiától és három pontra attól a Liteksz Lovecstől, amely egy bajnokival többet játszhatott. A nyáron a moldovai Milsami kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel búcsúztatta az együttest a BL-selejtező második körében. Eranoszjan hattyúdala a Lokomotív Plovdiv elleni idegenbeli bajnoki vereség volt (2–0), előtte viszont búcsúztak a Bolgár Kupa nyolcaddöntőjében, ahol a másodosztályú Lokomotív G.O. ejtette ki 1–0-val.
Legfrissebb hírek

Kétgólos győzelmet aratott a Braga elleni El-nyolcaddöntő első mérkőzésén a Ferencváros!

Európa-liga
2026.03.12. 22:52

„Mondtam nekik, hogy ne ünnepeljenek túl korán” – videón Robbie Keane öltözői beszéde

Európa-liga
2026.02.27. 09:16

„Újabb kirívó bírói hiba és sokkoló védekezés miatt kiesett a Ludogorec” – bolgár lapszemle

Európa-liga
2026.02.27. 07:20

Robbie Keane: Ki gondolta volna, hogy ott leszünk az Európa-liga nyolcaddöntőjében?

Európa-liga
2026.02.26. 21:43

Két góllal legyőzte a Ludogorecet, bejutott az El-nyolcaddöntőbe a Ferencváros

Európa-liga
2026.02.26. 20:44

Kanikovszki és Zachariassen góljával fordította meg a párharc állását a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.02.26. 19:31

Egy helyen változott az FTC kezdőcsapata a Ludogorec elleni visszavágóra az első meccshez képest

Európa-liga
2026.02.26. 17:34

Bamidele Yusuf: Hiszek a csapatunkban, túljuthatunk a Ludogorecen

Európa-liga
2026.02.26. 09:15
Ezek is érdekelhetik