„Mondtam nekik, hogy ne ünnepeljenek túl korán” – videón Robbie Keane öltözői beszéde

R. D. P.R. D. P.
2026.02.27. 09:16
null
Érezhető Robbie Keane felszabadultsága (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros közösségi oldalán közzétette Robbie Keane öltözői beszédét, amelyet azt követően tartott az ír szakember, hogy a zöld-fehérek kiejtették a Ludogorecet az Európa-ligából csütörtökön.

Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros hazai pályán megfordította a Ludogorec elleni párharcot, így bejutott az Európa-liga nyolcaddöntőjébe. Az FTC-t irányító Robbie Keane így szólt játékosaihoz a mérkőzést követően:

„Hé, srácok! Őszintén mondom: elképesztően büszke vagyok rátok azért a hihetetlen teljesítményért, amit véghez vittetek. Mondtam nektek már a hotelben is: amikor kijött a sorsolás, és láttuk, kik ellen játszunk, senki sem hitt bennetek. Senki sem adott esélyt nekünk – rajtunk kívül, ebben az öltözőben. Mi pontosan tudjuk, mire vagytok képesek. Az első meccs után mondtam nekik, hogy ne ünnepeljenek túl korán. Emlékeztek erre? Ne ünnepeljetek túl korán! Ők megtették. Ez lett az eredménye. Sohase ünnepeljetek túl korán! Nincs vége, amíg vége nincs.”

„Megszereztük a korait gólt, és mentünk tovább, mentünk tovább. Lőhettünk volna négyet vagy ötöt is. Jól védekeztünk. Mindenkinek jár az elismerés. Bencét korán le kellett cserélni, változtatnunk kellett. Srácok, bejött valaki – bumm! Pontosan tudta, mit várunk tőle. Cissé megsérült, le kellett cserélni. Zaki beállt, majd hozta ugyanazt, amit a csapat. Júlio bejött, ő is tette a dolgát. Ezt hívják csapatnak, srácok! Ez csapat. Ez a különbség győzelem és vereség között: amikor mindenki egy hullámhosszon van. Mindenki egy irányba húz. Már a múlt héten is simán kellett volna vernünk őket, megérdemeltük a győzelmet. Ahogyan a továbbjutást is. Írjuk tovább a történelmet, ne álljatok le! Te meg 20 ezer eurós büntetést kaptál. Ideadtad a pénzt, de kizárt, hogy te fizesd ki. Majd a klub rendezi, vagy én kifizetem. Nem érdemlitek meg, hogy fizetnetek kelljen. Megpróbálták kicsinálni a csapatot, de mi megnyertük ezt a rohadt meccset!”

A csakfoci.hu szerint Cebrail Makreckis bulgáriai mutogatós ügyéről van szó, amely után a Ludogorec kezdeményezte a fegyelmi eljárást az UEFA-nál, az európai szövetség pedig 20 ezer euróra büntette a játékost. 

Európa-liga
2026.02.27. 07:20

„Újabb kirívó bírói hiba és sokkoló védekezés miatt kiesett a Ludogorec” – bolgár lapszemle

„Ez nem az első alkalom, hogy a játékvezető ajándékot ad a magyaroknak a Ludogorec elleni mérkőzéseken.”

A Fradi ellenfele portugál csapat lesz a legjobb 16 között, a magyar idő szerint 13 órakor kezdődő sorsoláson a Bragát vagy a Portót kapja az NB I címvédője.

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
FERENCVÁROSI TC–LUDOGOREC (bolgár) 2–0 (2–0)
Budapest, Groupama Aréna, 17 989 néző. Vezette: Chris Kavanagh (Dan Cook, Ian Hussin) – angolok
FTC: Gróf – I. Cissé (Szalai G., 68.), Raemaekers, M. Gómez – Makreckis, Kanikovszki, Abu Fani (Romao, 68.), Ötvös (Zachariassen, 17.), Cadu – Joseph (Madarász Á., 90+3.), Yusuf. Vezetőedző: Robbie Keane
LUDOGOREC: Bonmann – Son (Nogueira, 79.), Nahmiasz, Verdon, Nedjalkov (J. Andersson, 90.) – P. Sztanics, Pedro Naressi (I. Csocsev, 79.), D. Duarte – C. Vidal (Rwan Seco, 66.), Duah, E. Marcus (Tekpetey, 66.). Vezetőedző: Per-Mathias Högmo
Gólszerző: Kanikovszki (14.), Zachariassen (30.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 3–2-es összesítéssel

13.00: a kieséses szakasz sorsolása, Nyon (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
18 perce

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
3 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
11 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
11 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
12 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
12 órája

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
12 órája

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
12 órája