Videó: ez lenne minden idők legnagyobb bírói hibája?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.06. 10:14
Nem mindennapi jelenetek játszódtak le a brazil labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában rendezett Chapecoense–Palmeiras mérkőzésen. A 15. percben a játékvezető, Jailson Macedo Freitas kiállította a vendégek védőjét, Egídiót egy szabálytalanságért, amely a felvételek alapján remek szerelés volt. De ez még csak a kisebbik probléma volt, a bíró ugyanis néhány perccel később megváltoztatta az ítéletét, így a labdarúgó visszatért a játéktérre.

Az esethez hozzátartozik, hogy a játékvezető mérkőzés után készített jelentésében nem szerepel ez a momentum, a találkozó szakkommentátora, Paulo César de Oliveira szerint viszont illett volna tenni legalább egy rövid megjegyzést.

„Kiállítottam a Palmeiras játékosát, Egídiót, később az asszisztensem és a negyedik játékvezető is tájékoztatott az esetről, így megváltoztattam a döntésemet. A játékos visszatért a pályára, a mérkőzés normális körülmények között folytatódott tovább”– vázolta fel a helyes eljárást a még aktív játékvezető.

Az eset nem igazán befolyásolta a végeredményt, a hazai csapat lefutballozta és 5–1-re kiütötte a Palmeirast.

Legfrissebb hírek

A Cruzeiro elköszönt a korábbi brazil szövetségi kapitánytól

Minden más foci
19 órája

Majdnem mindent megnyert, mégis repült – menesztette Filipe Luíst a Flamengo

Minden más foci
2026.03.03. 10:18

Vinícius Júniornak üzent a két gólt szerző Neymar

Minden más foci
2026.02.27. 10:06

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
2025.12.23. 15:56

A Libertadores-kupa után a bajnoki címet is megnyerte a Flamengo

Minden más foci
2025.12.04. 09:22

A Flamengo negyedszer nyerte meg a Libertadores-kupát

Minden más foci
2025.11.30. 09:26

Brazília: rosszul lett a teszten Oscar, abbahagyhatja a futballt

Minden más foci
2025.11.12. 10:36

Angol klubok legyeskednek a Palmeirasban hamvaiból feltámadó brazil csatár körül – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.11.03. 15:54
Ezek is érdekelhetik