UEFA Futsal Cup: 4–0 után is volt miért izgulni, nyert az ETO

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.30. 19:36
A sportág Bajnokok Ligájának számító UEFA Futsal Cup csoportselejtezőjének (main round) második fordulójában a rendező Rába ETO már 4–0-ra vezetett, végül 5–4-re nyert a horvát Nacional Zagreb ellen, ezzel életben tartotta a továbbjutási reményeit.

Az ETO álomszerűen kezdte a mérkőzést, hiszen Dróth Zoltán és Juanra egy-egy, valamint Fumasa két találatával már kilenc perc után 4–0-ra vezetett, ám a horvátok nem sokkal később jelezték, korai még őket leírni. Az első félidő második felében Tihomir Novak egy perc leforgása alatt kétszer is betalált, de a győriek előnye nem sokkal később ismét háromgólosra hízott (5–2), miután Juanra is megszerezte a második gólját.

A második játékrészben a vendégek Vedran Matosevic és Borko Surudzic jóvoltából felzárkóztak egy gólra, és a félidő derekán egyenlíthettek is volna, de Mladen Kocic büntetőjét Matkovics Gábor hárította.

A hajrában a Zagreb több nagy helyzetet is kihagyott, igaz, az ETO is eldönthette volna a meccset, ám újabb gól nem született, a magyar csapat fontos három pontot szerzett.

A győriek ezzel a győzelemmel életben tartották a továbbjutási reményeiket, és a selejtezőcsoport harmadik fordulójában az első két meccsét elveszítő angol Baku Uniteddel játszanak.

UEFA FUTSAL CUP
CSOPORTSELEJTEZŐK (GYŐR), 2. FORDULÓ
Lidszelmas Lida (fehérorosz)–Baku United (angol) 4–2
Rába ETO–Nacional Zagreb (horvát) 5–4
A csoport állása: 1. Lidszelmas Lida 6 pont, 2. Nacional Zagreb 3, 3. Rába ETO 3, 4. Baku United 0

TOVÁBBI PROGRAM
PÉNTEK
16.30:
Nacional Zagreb (horvát)–Lidszelmas Lida (fehérorosz)
19.00: Baku United (angol)–Rába ETO

Legfrissebb hírek

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42

Futsal Eb: Franciaország veretlenül zárta az élen az A-csoportot

Minden más foci
2026.01.28. 18:36

Gémesi Gergő a futsal Eb-ről: „Gyerekkorom óta erre a szereplésre vágytam”

Magyar válogatott
2026.01.28. 09:36

Simán nyertek az olaszok, a magyar csapatnak nem lesz elég a döntetlen a továbbjutáshoz a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.27. 22:49
Ezek is érdekelhetik