Átigazolások: a Sevilla a PL-ből vásárolt, erősített az Inter is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.12. 06:42
Egy év után visszatér a Sahtar Doneckhez az Arsenal korábbi horvát válogatott csatára, Eduardo da Silva, aki a brazil Flamengót hagyja el az ukrán csapat kedvéért. A Sahtar támadósorára ráfér az erősítés, hiszen Douglas Costa, Luiz Adriano és Fernando is távozott az együttestől.

A brazíliai születésű támadó – akit 2006-ban Horvátországban megválasztottak az év játékosának – 2010 és 2014 között négy bajnoki címet és három Ukrán Kupát nyert a Sahtarral.

Az Európa-liga-győztes Sevilla megközelítőleg 10 millió euróért megvásárolta Steven N’Zonzit, a Stoke City középpályását. A 26 éves játékos négyéves szerződést kötött a spanyol csapattal, melynél a Trabzonsporhoz távozó Stéphane Mbia pótlása lesz a feladata.

A Rayo Vallecano egy szezonra kölcsönvette a Benficától a Manchester United korábbi portugál szélsőjét, Bebét. A 24 éves futballista a legutóbbi idényben a Córdobában szerepelt, ám 18 bajnokin egy gólt sem szerzett a spanyol bajnokságból kieső csapatban.

Az Internazionale a Parmától távozó Jonathan Biabianyval erősítette meg keretét. A 27 éves szélsőt tavaly nyáron a Milan szerződtette volna, de az orvosi vizsgálatok szívritmuszavart mutattak ki nála, melynek következtében gyakorlatilag a teljes szezont kihagyta. A francia játékos azóta felépült, és 2019-ig aláírt nevelőegyesületéhez.

A Levante kölcsönvette a Porto csatárát, Nabil Gilaszt. Az algériai válogatott támadó az előző idényben 27 bajnokin hét gólt jegyzett a Córdoba játékosaként. A brazíliai világbajnokságot is megjáró futballista végleges megvásárlására a jövő nyáron opciós joga lesz a valenciai együttesnek.

Az Athletic Bilbao közös megegyezéssel szerződést bontott a 30 éves Gaizka Toqueróval, aki 2008 óta több mint 150 spanyol bajnoki mérkőzésen lépett pályára a baszk együttesben, ám a legutóbbi szezonban már csak négy találkozón jutott szóhoz. A Barcelonával szemben 4–1-re elveszített 2009-es Király-kupa-döntőben a bilbaói közönségkedvenc szerezte az Athletic gólját.

Legfrissebb hírek

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

Újra elbukta a milánói derbit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.03.08. 22:45

Lamine Yamal remek góljával nyert a Barcelona a Bilbao otthonában

Spanyol labdarúgás
2026.03.07. 22:55

Oyarzabal büntetője döntött, a Real Sociedad lesz az Atlético ellenfele a Király-kupa döntőjében

Spanyol labdarúgás
2026.03.04. 23:01

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2026.02.28. 22:40

Három játékosától is megválhat az Inter a BL-kiesés után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 13:01
Ezek is érdekelhetik