Salzburg: távozik az edző, ez lehet a magyar nagy lehetősége

2015.06.16. 17:05
Az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Red Bull Salzburg hivatalos honlapján adta hírül, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Adolf Hütter vezetőedzővel.

„Sikeres szezont zártunk, azonban a vezetőséggel való hosszas tárgyalás után úgy éreztem, más nézőponton vagyunk a jövőt illetően, így itt az ideje, hogy elváljanak útjaink” – mondta a bejelentést követően Adolf Hütter, aki a bajnokságban és az Osztrák Kupában is első helyen végzett együttesével.Adolf Hütter, aki a bajnokságban és az Osztrák Kupában is első helyen végzett együttesével.

A 45 esztendős szakember a salzburg.com-nak elárulta, a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a klub képtelen volt megtartani legjobbjait.

Az utóbbi időben összesen nyolc alapembernek számító játékos intett búcsút Salzburgnak – köztük a német másodosztályú RB Leipzighez szerződő Gulácsi Péter –, így pedig az osztrák szerint lehetetlen az európai mezőnyben is versenyképes együttest összerakni.

A helyi lapok természetesen már azt találgatják, ki ülhet a kispadra.

A salzburg.com információi szerint a legesélyesebb a posztra a legutóbb a Tőzsér Dánielt is foglalkoztató Watfordot irányító Óscar García, ám állítólag egy olyan megoldás is szóba került, hogy megpróbálnak házon belül megoldást találni az edzőkérdésre – ebben az esetben a másodedző, Lőw Zsolt irányíthatná a salzburgiakat.

Legfrissebb hírek

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45

Negóék és Redzicék is feljutottak az Európa-liga főtáblájára

Európa-liga
2026.08.27. 22:31

Ismét Márton Gábor lett az NB II-es Kozármisleny vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.08.26. 17:24

Redzicék hosszabbításos öngóllal nyertek, Negóék kikaptak az El-playoffban

Európa-liga
2026.08.20. 23:00

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Redzic Damir csereként beállva duplázott, a Salzburg hét gólt lőve jutott tovább a kupában

Légiósok
2026.07.25. 20:18