UEFA: eggyel több angol csapat indulhat az El-ben az ősszel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.08. 13:00
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kihirdette, mely országok indíthatnak eggyel több csapatot az Európa-liga 2015–2016-os idényében a fair play rangsor alapján.

Mint ismert, az UEFA 1995 óta minden évben a sportszerűségi rangsorban az első három helyen végző ország egy-egy csapatának extra helyet biztosít az Európa-liga selejtezőjének első körében. A fair play lista minden, az UEFA égisze alatt futó versenysorozat mérkőzéseit veszi figyelembe. A rangsort többek között a sárga és piros lapok száma, a szurkolók viselkedése és a játékosok magatartása alapján állítják össze.

A 2014. május 1–2015. április 30. időszakban a holland csapatok szerezték a legtöbb pontot a sportszerűségi versenyben. A második helyen Anglia, a harmadikon Írország végzett – ez a három nemzet delegálhat eggyel több El-indulót.

Angliában jelenleg a Liverpool vezeti a hazai fair play tabellát, ám mivel a „vörösök” a bajnoki helyezésük alapján jó eséllyel amúgy is kilépnek a nemzetközi porondra, így a West Ham, Everton, Burnley trió valamelyike pályázhat a megüresedő helyre.

Érdekességként a magyar NB I a 36. helyen végzett az 54 tagország közül.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
18 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24