PSG: „Ibra Messi, Mike Tyson és Muhammad Ali egybegyúrva”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 11:54
A hangzatos nyilatkozatairól ismert Mino Raiola most ügyfele, Zlatan Ibrahimovic helyzetét elemezte. A svéd klasszis ügynöke szerint nem sok esély van arra, hogy a hórihorgas támadó távozzon, ugyanis a Paris Saint-Germain nem akar megválni legjobbjától.

Zlatan Ibrahimovic neve az utóbbi napokban a szokásosnál is többször jelent meg a nemzetközi sajtóban. A klasszis hiába kért bocsánatot a megbotránkozást keltő mondatai után, a francia liga vizsgálja az ügyét, és könnyen elképzelhető, hogy a svéd újabb szankciókkal lesz kénytelen szembenézni. Franciaországban már Ibra távozásának lehetősége is felröppent a médiában, ám ügynöke szerint a csatár szinte biztos, hogy Párizsban marad.megbotránkozást keltő mondatai után, a francia liga vizsgálja az ügyét, és könnyen elképzelhető, hogy a svéd újabb szankciókkal lesz kénytelen szembenézni. Franciaországban már Ibra távozásának lehetősége is felröppent a médiában, ám ügynöke szerint a csatár szinte biztos, hogy Párizsban marad.

„Elméletileg a PSG a nyáron megválhatna Ibrahimovictól, ám ehhez a vezetőség beleegyezése is kell, így most azt mondom, lehetetlennek tűnik, hogy eladják Zlatant” – mondta a L’Équipe-nek Mino Raiola, a támadó ügynöke.

„Függetlenül a történtektől, továbbra is Ibra a PSG legfontosabb játékosa. Ő az egyetlen futballista a világon, aki Lionel Messi technikájával, Muhammad Ali stílusával és Mike Tyson erejével rendelkezik. Mégis kivel pótolhatnák őt, hol az utód? A párizsiak is tudják, lehetetlen találni valakit, aki a helyébe lép, Zlatanból csak egy van” – tette hozzá Raiola, aki a jövőről is szót ejtett.

„Sosem erőltettem rá az akaratomat az ügyfeleimre; ha Ibra maradni akar, akkor meghosszabbítjuk a szerződését. A nyáron távozhatott volna, de szereti a PSG-t, és az a célja, hogy a párizsiak mezében megnyerjen mindent” – mondta a svéd menedzsere.

Legfrissebb hírek

Elkészült a vádirat, Hakimi 15 év börtönt is kaphat – sajtóhír

Francia labdarúgás
8 órája

Egy év Ázsia után Aubameyang visszatért a Marseille-be

Francia labdarúgás
2025.07.31. 18:26

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2025.07.29. 13:17

A Monaco segédedzőjeként folytatja Lőrincz Ábel – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.28. 21:07

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

Minden más foci
2025.07.23. 11:07

Nego elárulta, busás fizetéssel csábították Szaúd-Arábiából

Francia labdarúgás
2025.07.17. 11:40

Nego szerződést hosszabbított Franciaországban – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.15. 17:50
Ezek is érdekelhetik