Görög Kupa: balhéval ért véget Megyeriék mérkőzése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.11. 22:07
Franco Jara 89. percben szerzett góljával az Olympiakosz 1–0-ra nyert az AEK Athén ellen a labdarúgó Görög Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, ezzel továbbjutott. A játékvezető a gól után szurkolói rendbontás miatt az öltözőbe rendelte a csapatokat.

Az Olympiakosz hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott, így a visszavágón mindenképp gólt kellett szereznie. Ez a 89. percben sikerült a vendégeknek – akiknél Megyeri Balázs nem kapott szerepet –, Franco Jara pedig a találatát a szögletzászlóhoz kifutva, a zászlót a helyéből kirúgva kezdett ünnepelni – a hazai ultrák előtt. Nem volt jó ötlet, az AEK fanatikusai különböző tárgyakat kezdtek bedobálni, volt közöttük, aki a pálya mellé is bejutott, így a játékvezető beszüntette a játékot. Fél órával később bejelentették, hogy a találkozót nem folytatják, így az Olympiakosz 2–1-es összesítéssel továbbjutott.

Az elődöntőben az Iraklisz, a Skoda Xanthi és az Apollon Szmirni érdekelt.

A görög sportminiszter által kiadott közlemény szerint a következő bajnoki fordulót zárt kapuk mögött rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Hogyan regenerálódik Varga Barnabás?

Magyar válogatott
2026.09.20. 07:18

Görög sajtóhírek szerint Varga Barnabás legalább három hetet hagy ki

Magyar válogatott
2026.09.19. 09:57

Botlott az AEK, Varga Barnabás csak csere volt

Légiósok
2026.09.13. 22:44

Szigorítottak a pirotechnikával kapcsolatos szabályokon Hollandiában

Minden más foci
2026.09.11. 17:17

A Gulácsi-bravúrok ellenére kikapott a Villarreal; Vargával és Vitálissal soraiban nyert az AEK – íme, az összes keddi BL-eredmény

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 23:00

„Két nagy helyzetet is elpuskáztam, be kellett volna találnom” – Varga Barnabás a győztes BL-meccs után

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 22:21

Varga és Vitális is végig a pályán volt, győzelemmel kezdte a BL-alapszakaszt az AEK

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 20:46