NS: Dárdai szomorú vasárnapja; Fradi: hétből hét - hétfő

2015.02.15. 23:03
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

Pietsch Tibor és Szabó Miklós a berlini Olimpiai Stadionban töltötte a vasárnapot, ahol szemtanúja volt Dárdai Pál hazai debütálásának a Hertha élén. A hazai nézők kifütyülték az övéiket, de Dárdait megtapsolták...

Lassan a finisébe fordul az NB I-es csapatok téli felkészülése. A Ferencváros a hetedik edzőmeccsét játszotta le szlovák első osztályú ellenfelével szemben – és a hetediket nyerte meg. Egyebek mellett az ecuadori újonc, Cristian Ramírez remek játékával.

Kondás Elemér elégedett azzal a munkával, amit a Debrecennel végeztetett el a mögöttünk álló hetekben, és biztos benne, hogy a tavaszt úgy folytatják, ahogy az őszt abbahagyták.

Ami a sokszor istenített, ám sokszor szidott TAO mögött van, avagy le a simlis közvetítőkkel! - Voleszák Gábor írása.

Lionel Messi a 300. bajnokiját játszotta a Barcelonában – még szép, hogy hármat vágott a Levanténak...

A vasárnap két góllal virító Futács Márkó egyre jobban érzi magát Törökországban, csak ne kellene annyit utaznia...

Nehezen nyert, de a Celje elleni sikerrel már csoportelső a férfi kézilabda BL-ben a Veszprém. Minden, ami a vasárnapi siker mögött van.

Fáradtan, döcögve, de csak megnyerte a Kanada elleni meccset is a férfi vízilabda Volvo-kupán a magyar válogatott. Bizonyos elemeiben már Benedek Tibornak is tetszett a játék...

Knoch Viktor történelmet írt: a magyar short trackes 500 m-en klasszisok sorát maga mögé utasítva megnyerte az erzurumi világkupaversenyt!

Dombi Tibor pedig Barcelonában lépett pályára – igaz, csak futópályára, és 18 percet ráverve barátjára, a tankcsapdás Lukács Lászlóra, futballmeccsnyi idő alatt teljesítette a félmaratonit.

Legfrissebb hírek

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
6 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55

Világklasszis sprinterek a Tour de Hongrie-n; Marco Rossi 29 tagú keretet hirdetett

Minden más foci
2026.05.12. 23:55

Nikolics: Vargára nagy jövő várhat az AEK-nál; Szélig Viktor büszke a Volánnál eltöltött 10 évére

E-újság
2026.05.11. 23:25
Ezek is érdekelhetik