Játékossors: az ETO figyelte, parádézott a Pool ellen, Szerbiába igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.17. 14:24
A szerb élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Radnicski Nis vasárnap egyéves szerződést kötött Milan Borjannal.

A 27 éves, 21-szeres kanadai válogatott kapus rendkívül fordulatos hónapokon van túl, nyáron még a Győri ETO is figyelte, majd a BL-főtáblás Ludogorec Razgrad szükségmegoldásként szerződtette. A bolgárok emlékezetes utolsó selejtezőjén Vladiszlav Sztojanovot kiállították, míg Ivan Csvorovics megsérült, így került Borjan a klubhoz.

A kanadai kapuvédő aztán rögtön az Anfielden találta magát, sokáig a bolgár csapat egyik legjobbjának bizonyult, több nagy védéssel bosszantotta a liverpooli támadókat, ám a hosszabbításban nagyot hibázott, labdakezelési hiba után összehozott egy buta tizenegyest, a Ludogorec pedig 2–1-re kikapott.

A BL-meccs ennek ellenére megalapozta a hírnevét Angliában, a Sky Sports és az ügynöke szerint Premier League-es klubok érdeklődtek iránta, és úgy vélték, hogy januárban könnyedén a szigetországban folytathatja.

Borjannak december végén lejárt a szerződése, így a télen szabadon igazolhatóvá vált, de angol csapatok helyett végül Szerbiáig jutott, az utolsó előtti helyen álló, kiesés elől menekülő Radnicski Nissel kötött egyéves szerződést. nyáron még a Győri ETO is figyelte, majd a BL-főtáblás Ludogorec Razgrad szükségmegoldásként szerződtette. A bolgárok emlékezetes utolsó selejtezőjén Vladiszlav Sztojanovot kiállították, míg Ivan Csvorovics megsérült, így került Borjan a klubhoz.

A kanadai kapuvédő aztán rögtön az Anfielden találta magát, sokáig a bolgár csapat egyik legjobbjának bizonyult, több nagy védéssel bosszantotta a liverpooli támadókat, ám a hosszabbításban nagyot hibázott, labdakezelési hiba után összehozott egy buta tizenegyest, a Ludogorec pedig 2–1-re kikapott.

A BL-meccs ennek ellenére megalapozta a hírnevét Angliában, a Sky Sports és az ügynöke szerint Premier League-es klubok érdeklődtek iránta, és úgy vélték, hogy januárban könnyedén a szigetországban folytathatja.

Borjannak december végén lejárt a szerződése, így a télen szabadon igazolhatóvá vált, de angol csapatok helyett végül Szerbiáig jutott, az utolsó előtti helyen álló, kiesés elől menekülő Radnicski Nissel kötött egyéves szerződést.

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 15:31

Borbély Balázs: Boldog vagyok, hogy ilyen sok örömet tudtunk szerezni a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 08:37
Ezek is érdekelhetik