Copa América: kisorsolták a 2015-ös chilei torna csoportjait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.25. 07:24
null
James Rodríguez a Copa Américán ismét szerencsét próbálhat a brazilok ellen (Fotó: Action Images – archív)
Elkészítették a 2015-ben Chilében rendezendő Copa América csoportbeosztását. A házigazda Mexikóval, az argentinok a címvédő Uruguayjal, míg a brazilok Kolumbiával kerültek egy négyesbe. A dél-amerikai kontinensviadalt június 11. és július 4. között bonyolítják le.

 

Kolumbia visszavághat Brazíliának a világbajnoki negyeddöntőben elszenvedett vereségért, miután a két válogatott egy csoportba került a 2015-ös chilei Copa Américán. A négyesnek az említett két együttesen kívül Peru és Venezuela is tagja.

A B-csoportban a címvédő Uruguay mellett a mindig az esélyesek között számon tartott argentinok, valamint a paraguayiak és a meghívott jamaicaiak kaptak helyet. Az A jelű négyesben szerepel a házigazda Chile mellett Ecuador, Bolívia és az invitálást szintén elfogadó Mexikó.

A csoportok első két helyezettje mellett a két legjobb csoportharmadik jut be a negyeddöntőbe. A kontinensviadalnak nyolc város, Antofagasta, Vina del Mar, Santiago, Concepción, La Serena, Valparaíso, Rancagua és Temuco ad otthont. A torna 2015. június 11-én a Chile–Ecuador mérkőzéssel kezdődik, míg a döntőre július 4-én kerül sor.

COPA AMÉRICA, CHILE
A-csoport:
Chile, Mexikó, Ecuador, Bolívia
B-csoport: Argentína, Uruguay, Paraguay, Jamaica
C-csoport: Brazília, Kolumbia, Peru, Venezuela

Legfrissebb hírek

KS-ajánló: az 1962-es vb chilei könyve – az újra megtalált könyvkincs

Képes Sport
2026.01.23. 13:50

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Eldőlt, márciusban, Katarban lesz a Finalissima

Minden más foci
2025.12.18. 15:48

Márciusban lehet a Finalissima, hivatalos helyszín még nincs

Minden más foci
2025.12.16. 12:31

Vb 2026: Scaloni Messire vár, Ancelotti nehéz csoportra, Tuchel nehéz körülményekre számít

Foci vb 2026
2025.12.06. 12:06

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33
Ezek is érdekelhetik