Brazília: hipnotizőr segíthet a kiesés elől menekülő klubon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.07. 14:25
A brazil Portuguesa vezetősége különös módszerrel vette fel a harcot a csapatot fenyegető kieséssel szemben: felbérelt egy hipnotizőrt, hogy megmentse az együttest a harmadosztály rémétől.

A Sao Paulo-i klub az előző szezonban búcsúzott a Serie A-tól, jelenleg a másodosztályban szerepel, nem valami fényesen. A húszcsapatos Serie B-ben 27 fordulót követően csupán három győzelmet számlál és a 19. helyen áll, 11 pontra lemaradva a bennmaradást jelentő 16. helytől. A bajnokságból 11 forduló van hátra.

A vezetőedző, Vagner Benazzi döntött úgy, hogy alkalmazza a csapatnál Olima Tessert, a híres hipnotizőrt, aki korábban más kluboknál is ért már el eredményeket.

„A klub jelenlegi helyzetében meg akarunk ragadni minden lehetőséget. Tudom, hogy mire képes, azt szeretném, ha a szezon végéig dolgozna a játékosaimmal” – indokolta döntését az edző.

Legfrissebb hírek

Két lábbal ráállt a labdára, a Depay-szabály értelmében meg is büntették – videó

Minden más foci
2026.01.27. 12:45

Komplikációkkal terhelt szívműtéten esett át Roberto Carlos

Minden más foci
2025.12.31. 14:22

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Ilyet még nem látott: nyomkövetővel a lábán lépett pályára a börtönből szabadult brazil futballista

Minden más foci
2025.12.02. 16:06

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2025.08.18. 18:02

Hazatért Brazíliába a Real Madridnál is megfordult támadó középpályás – hivatalos

Minden más foci
2025.08.09. 13:51

Idősebb Neymar: A fiam nem csajozás vagy pókerezés közben sérült meg

Minden más foci
2025.06.17. 13:37

A Daniel Alves érdekeltségi körébe tartozó klubhoz igazolt a magyar U-válogatott csatár

Minden más foci
2025.06.05. 16:39
Ezek is érdekelhetik