Felkészülés: az északírek többé nem játszanak ilyen felállásban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.06. 10:16
A magyar labdarúgó-válogatottal egy Európa-bajnoki selejtezőcsoportban lévő északír nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Michael O'Neill a Ciprus ellen gól nélküli döntetlennel záruló felkészülési mérkőzést követően elmondta, soha többet nem küldi pályára olyan felállásban az övéit, ahogy azt a szerdai nicosiai találkozón tette.

Az északírek szokatlan, 3–5–2-es felállásához nagyban hozzájárult, hogy a védők közül Jonny Evans, Aaron Hughes, Chris Baird és Corry Evans sem állhatott a szövetségi kapitány rendelkezésére.

„Megpróbáltunk a 3–5–2-es felállásban futballozni, de nem sikerült, mert a jobb oldalon nincs olyan játékosunk, aki ebben a hadrendben a szélen meg tudná oldani a rá bízott feladatot, így többet nem állunk ki ilyen taktikával, főleg nem idegenben” – nyilatkozta Michael O'Neill, akinek csapata az utolsó tizenöt percet emberhátrányban töltötte Gareth McAuley kiállítása miatt.

„Offenzívan próbáltunk fellépni, két támadó középpályást is bevetettünk, de ez nem nekünk való” – ismerte el taktikai hibáit a szakember.

„Úgy érzem, nem kezdtük rosszul a meccset, jó pár helyzetet kidolgoztunk, a folytatásban azonban visszaesett a teljesítményünk, kevesebbet birtokoltuk a labdát, s emiatt nyomás alá kerültünk. A második félidőben már jobban játszottunk, de csinálhattuk volna még hatékonyabban a dolgunkat. Összességében csalódást keltően futballoztunk” – tette hozzá az elégedetlen O'Neill, aki a hozzáállásuk, valamint az emberhátrányban mutatott játékuk miatt megdicsérte labdarúgóit.

Az északír válogatott egyébként 2006 óta nem szerzett gólt idegenbeli felkészülési mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Női pólóválogatottunk négy góllal megverte a világbajnok görögöket

Vízilabda
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

Ötgólos vereséget szenvedett női válogatottunk az amerikaiak ellen

Vízilabda
2026.01.17. 17:50

Felkészülés: mindkét szombati meccsén kikapott a ZTE

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 15:38
Ezek is érdekelhetik