Franciaország: sztrájkolnak majd a klubok a szuperadó miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.24. 14:00
A francia sportklubok november végén sztrájkolni fognak a kormány által tervezett szuperadó miatt.



A profi klubokat képviselő szervezet (UCPF) közleménye szerint november végén így egyetlen mérkőzés sem lesz Franciaországban a tiltakozás miatt.

A profi klubokat képviselő szervezet (UCPF) közleménye szerint november végén így egyetlen mérkőzés sem lesz Franciaországban a tiltakozás miatt.

A francia kormány azt tervezi, hogy a magánszférában az évenként legalább egymillió eurót kereső egyénekre 75 százalékos adót vet ki, amit viszont az őket alkalmazóknak kell befizetniük.

A képviselők pénteken szavazták meg a törvénytervezet legújabb változatát. Az ebből származó bevétellel a 2014-es költségvetés már számol, a végső szót azonban a nemzetgyűlés azután mondja majd ki, hogy a szenátus véleményezte a tervezetet.

A „kivételes szolidaritási hozzájárulásnak” tekintett adó a 2013-ban és 2014-ben kifizetett jövedelmeket érintené.

Az UCPF elnöke szerint az adó „igazságtalan” és „foglalkoztatás ellenes”, ráadásul visszamenőleges hatása is van, ezért elfogadhatatlan.

A futballklubok irányítói attól tartanak, hogy Franciaország el fogja veszíteni a legjobb játékosait, a francia klubok versenyképessége zuhanni fog Európában és az állam is elveszti a legjobb adófizetőit. Becslések szerint 14 klubot és mintegy 120 játékost érintene az új adókötelezettség.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: a Lyon könnyedén nyert az Angers ellen, kikapott a Monaco

Francia labdarúgás
2026.11.01. 19:27

A magyar kéziválogatott jó játékkal aratott győzelmet idegenben a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.25. 16:38

Nagy csatában játszott döntetlent a magyar kéziválogatott Franciaország ellen

Kézilabda
2026.10.22. 17:38

Női kéziseink fontos tesztet vívnak a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.22. 08:28

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
2026.10.18. 23:35

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
2026.10.11. 23:00

Hiába vette a kapus saját kamerája, hogy nem volt gól, megadták – videó

Francia labdarúgás
2026.10.09. 13:00

Győri és debreceni játékosokkal készül Franciaország a magyar válogatott ellen

Kézilabda
2026.10.06. 20:08