Standard: az exújpesti Iandoli szerint megüti a klub szintjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.05. 11:52
A legutóbbi szezont az Újpest labdarúgócsapatánál töltő Alessandro Iandoli úgy érzi, megüti új klubja, a Standard Liege szintjét.

Iandoli a 2012–2013-as szezonban kölcsönjátékosként erősítette az Újpestet, amelynek színeiben olyan jól teljesített, hogy arra a Standard Liege-nél is felfigyeltek. Így a lilák hiába szerették volna megtartani a svájci születésű balhátvédet, a Sint-Truiden a Standardnak adta kölcsön.

A 29 éves futballista az egyik belga portálnak elmondta, hogy hamar beilleszkedett, új csapattársai gyorsan befogadták. Arra a kérdésre, hogy szerinte megüti-e a Standard szintjét, a következőt válaszolta: „Igen, különben nem írtam volna alá. Voltak más megkereséseim is, főleg Magyarországról, mivel jó évet tudhatok magam mögött. Azonban amikor Roland Duchatelet megkeresett azzal, hogy a Standardhoz jöhetek, egyből igent mondtam. Ilyen lehetőség csak egyszer adódik az ember életében.”

Iandoli már a télen Liege-be igazolhatott volna, de elmondása szerint nem akarta az idény közepén elhagyni az Újpestet, ahol jól érezte magát.

Új klubjánál többek között a 30-szoros belga válogatott Jelle Van Damme-mal kell megküzdenie a csapatba kerülésért, aki a csapatkapitányi karszalagot is viseli. Ő azonban nem fél a kihívástól.

„Van Damme egészen kiváló játékos, és igazi kapitány – folytatta Iandoli. – Hozzá hasonlóan én is támadó felfogású védő vagyok, hat gólpasszt adtam a legutóbbi szezonban. Ambiciózus vagyok, nem csak a kispadon akarok ülni. Az idény hosszú lesz, sok mérkőzéssel. Nem határoztam meg magamnak, hogy hány találkozón akarok pályára lépni, de mindent beleadok, aztán az edző majd eldönti, ki játszik. Nem akarom, hogy az évad végén bármit is megbánjak.”

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32
Ezek is érdekelhetik