Brazília: Forlán-szögletgól, kikapott a bajnok az Intertől

2013.07.14. 08:47
Az uruguayi Diego Forlán két első félidei góljának köszönhetően az Internacional idegenben 3–2-re legyőzte a bajnoki címvédő Fluminensét a brazil labdarúgó-bajnokság (Campeonato Brasileiro) hetedik fordulójának szombati játéknapján. A Santos négy gólt szerezve győzte le a Portuguesát, a Bahia nem bírt a Ponte Pretával.

Az Inter és a Fluminense meccsén Andrés D'Alessandro nyitotta a gólok sorát, majd a 33. percben Forlán növelte az előnyt. Nem sokkal később Carlinhos szépített a hazaiaktól, de az első félidő hajrájában Forlán még szögletből betalált. A második játékrész elején a brazil válogatott Fred hozta vissza a címvédő pontszerzési reményeit, de ezt követően már nem született gól a találkozón. Az Internacional győzelmével a tabella második helyére lépett fel.

Az este további két mérkőzésén az immáron Neymar nélkül felálló Santos hazai pályán Neilton révén már az első percben megszerezte a vezetést, és mindkét félidőben két-két gólt szerezve nyert 4–1-re a Portuguesa ellen. A magyar idő szerint már vasárnap kezdődött Ponte Preta–Bahia találkozó 90 perce alatt nem született gól, de a vendégek így is megőrizték negyedik pozíciójukat az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Santosszal szemben.

LABDARÚGÁS, CAMPEONATO BRASILEIRO, 7. FORDULÓ

Fluminense–Internacional 2–3
Santos–Portugesa 4–1
Ponte Preta–Bahia 0–0

 

Legfrissebb hírek

Az NFL szerint nincs ok az aggodalomra a Maracana Stadion gyepszőnyege miatt

Amerikai sportok
Tegnap, 16:15

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
2026.09.23. 12:57

Coutinho csatlakozott a Santoshoz

Minden más foci
2026.09.15. 20:15

Neymarnak kellett először elhagynia a pályát a brazil bajnokságban a kapus ápolása miatt

Minden más foci
2026.08.17. 20:25

Diego Forlán lett az uruguayi futballválogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.08.06. 16:31

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31

„Majd ha kifut a szerződés” – Neymar decemberben dönt a visszavonulásról

Minden más foci
2026.08.04. 13:38

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
2026.07.26. 10:15