Edzősors: Miriutát egy hét múlva mutatják be hivatalosan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.10. 08:30
A szerződést még nem írták alá a felek, ám már szinte biztosra vehető, hogy Miriuta Vasile lesz a román élvonalban szereplő Ceahlaul Piatra Neamt labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az első edzést június 17-én tartja meg új klubjánál a 44 éves szakember, és hivatalos bemutatására is ekkor kerül sor.
„Az első edzés június tizenhetedikén lesz, addig fel kell bontanom a szerződésemet a német másodosztályban szereplő Energie Cottbusszal – nyilatkozta a korábbi magyar válogatott Miriuta a Ziarul Ceahlaulnak. – Nagyszerű időszakot töltöttünk ott el, de nagy lehetőség a számomra, hogy a román élvonalban edzősködhetek. Még nem írtam alá a szerződésemet, de ez már csak formalitás. Bukarestben tárgyaltam a klub alelnökével, Vincentiu Iorgulescuval, valamint Gheorghe Stefan tulajdonos úrral, és megegyeztünk, nem volt probléma.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik