Santos: Neymar apja nem hagyja elárverezni fiát

2013.05.24. 13:13
null
Neymar édesapja ezután nem hajlandó tárgyalni fia átigazolásáról a Santos magatartása miatt (Fotó: Action Images – archív)
A brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Santos futballistájának, Neymarnak az édesapja dühösen nyilatkozott fia átigazolási ügyéről, miután a brazil klub minden eddigi ajánlatot visszautasított a válogatott támadóért.

„Azt hiszem, a történet véget ért. A Santos vezetőségének döntenie kell. Mondhatnak igent, vagy nemet, de ennek a találgatásnak véget kell vetni. Nem tudjuk, mi zajlik. Hallani tárgyalásokról a Santosnál, de miért nem oldják már meg a helyzetet? Nem fogom hagyni, hogy a klub árverést csináljon, nem engedem" – mondta Neymar édesapja.

Neymar da Silva azt is elmondta, nem tárgyal többet a fia sorsáról, legalábbis a nyári Konföderációs Kupáig biztosan nem.

„Egyszerű a helyzet, mostantól nem veszem fel a telefont. Senkivel sem tárgyalok. Még egy év hátravan a szerződéséből, és fél év múlva bármelyik klubbal előszerződést köthet. A Santosnak erre kellene gondolnia, de senki nem beszélt velünk" – tette hozzá a Neymar ügyeit intéző édesapa.

Sajtóhírek szerint a Barcelona 23 milliós ajánlatot tett Neymar játékjoga 55 százalékának megvételére, de a Santos visszautasította.

Legfrissebb hírek

Neymar kihagyhatja a brazilok első meccsét

Foci vb 2026
7 órája

Vb 2026: Neymar, Messi, Ronaldo, Modric és a többiek – az utolsó táncra készülő játékosok álomcsapata

Foci vb 2026
2026.06.05. 17:38

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

Ancelotti: Jól halad Neymar felépülése

Foci vb 2026
2026.05.31. 11:14

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Neymar vádlisérüléssel érkezett az edzőtáborba, lemaradhat a világbajnokság nyitányáról

Foci vb 2026
2026.05.28. 16:22

Neymar: Egészséges vagyok, és megérdemlem a helyem a vb-keretben

Minden más foci
2026.05.18. 10:04
Ezek is érdekelhetik