Brazília: Neymar megmondta, a Barcába akar menni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.17. 21:28
Odilio Rodrigues, a Neymart foglalkoztató brazil labdarúgócsapat, a Santos alelnöke pénteken a barcelonai SER Esportsnak azt nyilatkozta: a több csapat által évek óta hajkurászott tehetséges játékos a Barcelonába kíván igazolni.

„Neymar közölte velünk, hogy a Barcelonába akar igazolni – idézi több forrás Rodriguest a katalán rádióra hivatkozva. – Vannak más ajánlatok is, de ő a Barcát részesíti előnyben. A (Real) Madridtól még nem érkezett hivatalos ajánlat, de tudjuk, hogy már nem késik soká."

Delcir Sonda, a 21 éves futballista játékjogának 40 százalékát birtokló befektetőcsoport, a DIS vezetője pénteken szintén közeli barcelonai szerződéskötést jósolt, ám hangsúlyozta: a Barcának velük is tárgyalnia kell, nem csupán a Santosszal.

A két spanyol óriásklub mellett a Bayern München érdeklődéséről tudni (sőt volt olyan információ is a napokban, hogy a bajor klub lesz a befutó), de a sor folytatható lenne például az egy időben szintén intenzíven próbálkozó Chelsea-vel.

Pénteken olyan hír is érkezett a Santos háza tájáról, hogy a klub a június közepén kezdődő Konföderációs Kupáig tanulmányozza a befutó ajánlatokat. A játékos jelenlegi szerződése 2014-ig szól.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51