Ajax: a Dortmund képviselői már tárgyaltak Eriksen ügynökével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.13. 15:45
Christian Eriksen, a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Ajax középpályása a De Telegraafnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a Borussia Dortmund képviselői már egyeztettek ügynökével, valamint az amszterdami vezetőkkel a klubváltását illetően.

A 21 esztendős dán válogatott játékos ebben a szezonban 33 holland bajnokin 10 gólt szerzett, és 17 gólpasszt jegyzett, így nem csoda, hogy „fél Európa” sorban áll érte, többek között a Bajnokok Ligája döntőjére készülő Borussia Dortmund is.

„Szívesen játszanék a Dortmundban. Azt gondolom, könnyen be tudnék illeszkedni a játékrendszerükbe, mert látványos támadófutballt játszanak – kezdte Eriksen. – A Bundesligát soha nem preferáltam, néhány évvel ezelőtt nem tudtam volna elképzelni, hogy ott játsszak, de most már igen. Egyre erősebb a német bajnokság, nem véletlen, hogy a két BL-döntős csapat is német.”

A 33-szoros dán válogatott játékos elismerte, hogy az amszterdami és a dortmundi klub képviselői már felvették egymással a kapcsolatot.

„Tudom, hogy a két csapat már felvette egymással a kapcsolatot, és mind a két klub vezetői beszéltek az ügynökömmel is. Minden klub ajánlatát meg fogom vizsgálni, és ezt követően fogok dönteni. Szeretném, ha a következő szezon elejéig eldőlne a sorsom, mindenkinek ez lenne a legjobb” – nyilatkozta Eriksen, akinek a Dortmundnál a távozó Mario Götze pótlása lenne a feladata.

Legfrissebb hírek

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
10 órája

Európai kézilabdaligák: Szikora Melinda tíz védést mutatott be a BVB-ben

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Hiába áramtalanította a VAR-monitort egy maszkos drukker Dárdaiék meccsén

Német labdarúgás
2026.03.09. 12:17
Ezek is érdekelhetik