Brazília: a katonai diktatúra Pelét is megfigyelte

2013.04.02. 06:49
A labdarúgás koronázatlan királyának tartott Pelét is megfigyelte az egykori brazil katonai diktatúra.

A brazíliai Sao Paulo állam hatóságai által helyi idő szerint hétfő este nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a katonai hatóságok a hetvenes években mintegy 275 ezer embert figyeltek meg, és köztük volt a háromszoros világbajnok labdarúgó, igazi nevén Edson Arantes do Nascimento is.

A feljegyzések szerint a diktatúra figyelte Pelé hazai, illetve külföldi tevékenységét, minden valószínűség szerint azzal a gyanúval, hogy a rezsim ellenzői közé tartozik.

Az elmúlt években nem ez az első eset, amikor az aktív pályafutása során több mint 1280 gólt szerző Pelét kapcsolatba hozták a Brazíliát 1964 és 1985 között irányító katonai diktatúra megfigyeléseivel. Korábbi értesülések szerint a világ egyik legjobb labdarúgója a hatóságok számára gyanús volt azért is, mert ellenzéki körökből állítólag arra kérték őt: vesse latba befolyását politikai foglyok szabadon bocsátásának eléréséhez.

Dilma Rousseff, a dél-amerikai ország első női államfője 2012 májusában állított fel tényfeltáró bizottságot a katonai diktatúra idején elkövetett súlyos emberi jogi visszaélések kivizsgálására. A 2011 januárjában hivatalba lépő elnök asszony kiemelt feladatai közé sorolta mindezt.

Az egykori baloldali gerillaharcos Rousseff maga is a korábbi diktatúra áldozata volt. Az 1970-es években három évig volt börtönben, ahol megkínozták őt.

Brazíliában mintegy 500 ember halt meg vagy tűnt el a több mint 20 éven át tartó katonai diktatúra idején, de eddig még egyetlenegy személyt sem vontak felelősségre az akkori kegyetlenkedésekért.

Mint ismert, a jövő évi labdarúgó-világbajnokságot Brazíliában rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
12 órája

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.30. 13:26

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
2026.06.29. 15:29

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Beckham és egy másik David boldoggá teszi Angliát – időutazás vb-videókkal

Minden más foci
2026.06.26. 16:04

Pelé vb-győztes mezére lehet licitálni

Foci vb 2026
2026.06.26. 13:14

Maradona a mennyben, majd a pokolban – vb-videók

Minden más foci
2026.06.25. 17:29
Ezek is érdekelhetik