PSG: Sakho már a Barcelonáról és a BL-győzelemről beszél

Vágólapra másolva!
2013.03.14. 13:56
Mamadou Sakho, a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Paris Saint-German védője a pmu.fr-nek nyilatkozva elmondta: a Valencia elleni továbbjutás után már a Bajnokok Ligája-győzelem a célja a párizsi csapatnak.
„Hihetetlen élmény hétről hétre Európa legjobb csapataival megmérkőzni. Remekül megy a játék mostanában, és remélem, ez ki is tart a szezonból hátralévő két hónapra. A célunk megnyerni a Bajnokok Ligáját” – nyilatkozta a huszonhárom éves francia védő.A párizsiak már ott vannak a BL negyeddöntőjében, miután 3–2-es összesítéssel továbbjutottak a Valencia ellen. A PSG legutóbb az 1994–1995-ös szezonban ért el ilyen jó eredményt, akkor az Ajax búcsúztatta a franciákat 5–2-vel az elődöntőben.„Nincs semmi konkrét elképzelésem a következő forduló sorsolását illetően, de egy PSG–Barcelona szerintem nem lenne rossz párosítás” – zárta nyilatkozatát Sakho. A Bajnokok Ligája-negyeddöntőjének sorsolását március 15-én 12 órakor rendezik Nyonban.
Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Nincs meglepetés: a BL-címvédő Paris Saint-Germain lett a legjobb klubcsapat

Minden más foci
2025.09.22. 22:14

Chevalier hibája döntött, 14 év után kapott ki bajnokin a PSG Marseille-ben!

Francia labdarúgás
2025.09.22. 22:12

Az időjárás közbeszólt: elhalasztják a Marseille–PSG rangadót

Francia labdarúgás
2025.09.21. 16:33
Ezek is érdekelhetik