Labdarúgás: Cruyff elmondása szerint nem lesz többé edző

MTI MTIMTI MTI
2013.01.03. 14:55
Johan Cruyff, a katalán válogatott szakvezetője a Nigéria elleni barátságos mérkőzés után bejelentette, hogy valószínűleg nem edzősködik többet.

„Nem hiszem, hogy még visszatérnék a kispadra bármilyen csapatnál is. De nem fogok unatkozni, mindig is volt mivel foglalkoznom” – mondta a legendás holland játékos és tréner, aki háromszor volt a világ legjobb játékosa, edzőként pedig Bajnokcsapatok Európa-kupáját nyert az FC Barcelonával.

A 65 éves Cruyff 2009-ben vette át a katalán válogatott irányítását, s tavaly novemberben jelentette be, hogy januárban befejezi munkáját. Az Afrika-kupára készülő Nigéria elleni barcelonai találkozón 1–1-es döntetlent ért el az évente egyszer pályára lépő együttes, amely a vezetésével egyszer sem kapott ki: 2009-ben 4–2-re legyőzte Argentínát, 2010-ben 4–0-ra megverte Hondurast, 2011-ben pedig 0–0-t játszott Tunéziával.

A katalán csapat tartományként nem játszhat hivatalos tétmeccseket, a nemzetközi szövetség csak barátságos mérkőzéseken engedi szerepelni.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
22 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58