Játékossors: Schembrit a nyáron a Sampdoria is vitte volna

2013.01.04. 10:21
A Ferencváros korábbi máltai légiósa, André Schembri a ciprusi The Timesnak adott interjújában elmondta, tavaly nyáron a Sampdoria is érdeklődött iránta, ám végül a szigetországban, az Omonia Nicosiában kötött ki.

„Beletelt egy kis időbe, hogy nyáron megtaláljam az új csapatomat, mert az egyik olasz klub válaszát vártam – nyilatkozta Schembri. – Ebben az időszakban a német másodosztályból két, míg Japánból egy ajánlatot utasítottam vissza, mert a Sampdoria érdeklődött irántam. Az olaszok megfigyelőiben még a Panioniosz játékosaként keltettem pozitív benyomást. Azt mondta az ügynököm, hogy ha a Sampdoria nem jutott volna fel az első osztályba, akkor átigazoltak volna, így azonban másképp alakultak a dolgok."

A Ferencváros korábbi légiósa hozzátette, Itáliából a Serie C-ben szereplő Como is csábította, ám ez a lehetőség nem motiválta, ugyanakkor a görög bajnokság vonzó lehetőség lenne számára.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
16 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58