FIFA: Sepp Blatter elnök ellen is etikai vizsgálatot indítottak

MTI MTIMTI MTI
2011.05.27. 12:17
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) pénteken bejelentette, hogy Joseph Blatter elnök ellen is vizsgálatot indít a legfrissebb vesztegetési ügyben.

A FIFA közlése szerint a svájci sportdiplomatának is meg kell jelennie vasárnap az etikai bizottság előtt.

A bejelentés egy nappal az után hangzott el, hogy a jövő szerdai elnökválasztás másik jelöltje, a katari Mohamed bin Hammam azt kérte: a megvesztegetés vádjával ellene indított vizsgálatot terjesszék ki riválisára, a FIFA-t jelenleg irányító Blatterre is.

„Nem akarok állást foglalni a vizsgálattal kapcsolatban. A tények magukért fognak beszélni″ – reagált szűkszavúan a 75 éves Blatter.

Bin Hammam csütörtökön elmondta, semmi szabályba ütköző dolgot nem tett, így nyugodtan várja a vasárnapi meghallgatást a szervezet etikai bizottsága előtt.

Az ázsiai sportvezető május 10-11-én a karibi térség „futballfejeseivel”, köztük Jack Warnerrel, az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget tömörítő konföderáció (CONCACAF) első emberével találkozott, a vizsgálat pedig azt hivatott eldönteni, hogy a katari elnökjelölt szavazatokért cserébe megvesztegetett-e valakit. A CONCACAF eddig nem hozta nyilvánosságra, hogy 35 voksával Blattert vagy Bin Hammamot támogatja-e majd a jövő hét szerdai választáson.

A katari jelölt sajtószolgálatának csütörtöki közleménye szerint „Blatter egyesek elmondása szerint tudott bizonyos karibi vezetőknek állítólagosan átutalt pénzekről, de nem tett ellene semmit".

Bin Hammam, Blatter és a trinidadi Warner mellett másik két hivatalnoknak is meg kell jelennie a FIFA etikai bizottsága előtt vasárnap, mindössze három nappal a zürichi elnökválasztás előtt, amelyen Bin Hammam az egyetlen kihívója a jelenleg regnáló Blatternek.

Legfrissebb hírek

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
6 órája

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

A volt svájci válogatott védő Gianni Infantino első kihívója a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.10.07. 21:08

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39

Az arab futballszövetségek támogatják Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.10.02. 12:17

A Svájci Labdarúgó-szövetség megvonta a bizalmat Gianni Infantinótól

Minden más foci
2026.09.30. 19:27

„Meztelen császárhoz” hasonlította Infantinót az UEFA-elnök

Foci vb 2026
2026.09.29. 19:45

Infantino-terv: a FIFA szerint dezinformációs kampányt folytat az európai szövetség

Foci vb 2026
2026.09.29. 16:37