OM: Akkor úgy láttam helyesnek, ha távozom a Juvétól - Deschamps

Vágólapra másolva!
2011.03.09. 18:29
Didier Deschamps, a Juventus labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője a Tuttosportnak adott interjúban azt fejtegette, hogy miért távozott 2007 májusában a torinóiaktól. A francia szakember jelenleg az Olympique Marseille-t irányítja.

„Az idő múlásával rájöttem, hogy az emberek nem értik, miért hoztam ezt a döntést. Erre remek példa, hogy amikor tavaly nyáron találkoztam a Liverpool elöljáróival, a közvetítőim első kérdése az volt, hogy miért hagytam ott a Juventust" – fogalmazott Didier Deschamps, hozzátéve: a bundabotrány után nehéz feladat volt a másodosztályba száműzött csapat újjáépítése.

„Mentálisan mindenkit megviseltek az előző év történései, amin nehezen tette túl magát a csapat. Olyan stadionokban játszottunk, amelyekben még előtte soha. Minden mérkőzés óriási küzdelem volt, rengeteg energiát felemésztettek azok az összecsapások. Tudtam, hogy évről évre egyre magasabb lesznek az elvárások, de fokozatosan kellett újraépíteni a csapatot. A klub vezetői és én más tervekkel rendelkeztünk a jövőre nézve" – nyilatkozta a francia bajnoki címvédő Olympique Marseille jelenlegi vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Slot Szalahot dicsérte a Marseille legyőzése után: Ez mindent elmond a profizmusáról...

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 10:18

Szoboszlai mesteri gólt lőtt, a Liverpool fontos meccset nyert Marseille-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:00

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.12.27. 22:49

Francia Kupa: a Monaco nagy csatában, a Marseille könnyedén jutott tovább

Francia labdarúgás
2025.12.21. 21:50

Mason Greenwood kitűnő játékával okoz fejfájást Angliában

Angol labdarúgás
2025.12.18. 11:34

Az Atalanta hátrányból múlta felül a Chelsea-t, és pillanatnyilag harmadik helyen áll

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 23:07

Ethan Mbappé döntött a Marseille ellen; Pogba emberelőnyben sem tudott segíteni a Monacón

Francia labdarúgás
2025.12.05. 22:56

A Marseille-nek Aubameyang, a Napolinak McTominay volt a nyerőembere

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 22:57
Ezek is érdekelhetik