A vereség ellenére, „Delneri része a Juve jövőjének"

Vágólapra másolva!
2011.03.06. 09:14
null
A Juventus nem bírt a Milannal, de Delneri valószínűleg maradhat a posztján (Fotó: Reuters)
A Juventus elbukta a Milan elleni rangadót, de a sorozatban harmadik kudarc ellenére úgy tűnik, hogy a klub vezetői továbbra is bíznak Luigi Delneriben. Németországban a Bayern München is rangadót veszített el, és a bajor együttesnél valószínűleg nem lesznek olyan elnézőek, mint a torinóiaknál: német lapértesülések szerint már ma meneszthetik a vezetőedzőt. Louis van Gaalt. Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere nagyon dühös volt a játékvezetőre a Sunderland elleni iksz után, míg a Barcelonát irányító Josep Guardiola a Zaragoza elleni siker után visszatért a klinikára, ahol porckorongsérvét kezelik.

SERIE A

A Juventus labdarúgócsapatát irányító Luigi Delneri nem volt elkenődve a Milantól hazai környezetben elszenvedett 1–0-s bajnoki vereség után. A „zebrák" sorozatban harmadszor kaptak ki, ám a szakember szerint fejlődött csapata.

„Máshogy játszottunk, mint legutóbb a Lecce és a Bologna ellen. A srácok minden tőlük telhetőt

Csak egy kapanyél sült el
A botrányosan rossz Juventust egy közepesnél alig jobb Milan is simán levert.

megtettek, de a Milan ellen nem könnyű helyzeteket kialakítani, bár ez nekik sem ment könnyen a mai meccsen ellenünk – nyilatkozta Delneri. – Továbbra is tartom, hogy jól játszottunk ma este, fejlődtünk, különösen a védekezést tekintve. Dolgoznunk kell a taktikánkon, túl könnyen adjuk el a labdákat."

A Juve mestere úgy gondolja, hogy a jelenleg sérült Alberto Aquilani és Simone Pepe visszatérésével kilábalhatnak a hullámvölgyből.

Bár az olasz sajtó arról számolt be a meccs előtt, hogy Delnerinek nem sok esélye van a maradásra, ha sorozatban a harmadik meccsét is elveszíti a Juventus, a klub általános igazgatójának szavaiból az derül ki, mégis maradhat a kispadon.

„A klubnak objektív vizsgálatot kell tartania, beleértve annak kiértékelését is, hogy az edző-e a hibás a helyzetért. A felelősséget azonban meg kell osztanunk. Nem hibáztathatjuk egyedül Delnerit. Ebben a szezonban lefektettük a jövő Juventusának alapjait, amelynek Delneri is a része" – mondta Beppe Marotta.

Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője természetesen örült a győzelemnek, de a szakember szerint előbb eldönthették volna a találkozót.

„Azt hiszem, ez a második kiváló meccsünk a Napoli elleni győzelem után, bár akkor jobbak voltunk a támadásban. Ezúttal nehezebb dolgunk volt. Bár nem engedtük támadni az ellenfelet, hamarabb el kellett volna döntenünk a meccset, mivel megvoltak a lehetőségeink" – mondta Allegri.

Tabella»

GATTUSO GYŐZTES GÓLJA

PRIMERA DIVISIÓN

Bár Josep Guardiola a kispadon ült a Barcelona Real Zaragoza ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésén, a szakember a találkozó után azonnal visszament a klinikára, ahol a porckorongsérvét kezelik.

„Nagyon reméljük, hogy velünk lesz kedden az Arsenal elleni meccsen. Sokkal jobb állapotban volt, mint Valenciában. Tudjuk, hogy nagyon nagy erőfeszítésekbe került a számára, hogy eljöjjön a meccsre, de mindenképpen itt akart lenni, és mindannyian nagyon hálásak vagyunk neki ezért" – mondta a mérkőzés után Tito Vilanova, a katalán csapat másodedzője, aki hozzátette, nem lehettek nyugodtak a meccsen, mivel csak egy góllal vezettek Seydou Keita találata után.

Pintér Ádám majd' egy órát játszhatott az aragóniai csapatban a Camp Nouban, és bár a Marca tudósítója szerint társaival együtt „fényévekre volt" a Barca klasszisaitól, a fiatal légiósnak hatalmas élmény lehetett a gránátvörös-kékek stadionjában pályára lépni. „Ha őszinte akarok lenni, akkor el kell ismernem, hogy a Barcelonával nem vehetjük fel a versenyt. Hatalmas a különbség a tabella alsó felében található csapatok és az élmezőny között" – mondta Javier Aguirre, a Zaragoza edzője.

Tabella»

KEITA GÓLJA A ZARAGOZA ELLEN

PREMIER LEAGUE

Az Arsenal csak helyzetekig jutott a Sunderland ellen gól nélküli döntetlennel záruló bajnokin, és Arsene Wenger nagyon dühös volt a játékvezetőre a meccs után, mivel úgy véli, tizenegyest kellett volna ítélni együttese javára.

„Nézzék meg, milyen tizenegyeseket ítéltek ellenünk a Newcastle ellen, most pedig a javunkra nem ítélték meg a büntetőket. Így is tovább kell küzdenünk, de hatalmas csalódás így pontokat veszíteni, és egyszerűen elfogadhatatlan. Szerencsénk sem volt a kapufákkal, Arsavin pedig nem volt lesen, ami dühítő. Nagyon nehéz, hogy egy ilyen fontos meccsen, ilyen ítélet születik ellenünk" – dühöngött Wenger.

A Manchester Citynek jól jött az Arsenal botlása: a Wigan ellen 1–0-ra nyerő együttes két ponttal közelebb került az „ágyúsokhoz", és Roberto Mancini a doppingvétségén ért Kolo Tourénak ajánlotta a sikert.

„Ez a győzelem Kolóé is. Most nehéz pillanatokat él át, de mi szeretjük emberként és játékosként is. Fantasztikus ember, kiváló játékos" – mondta az olasz menedzser.

Tabella»

MANCHESTER CITY–WIGAN 1–0

BUNDESLIGA

Hajnal Tamás továbbra is jó formában van: a Stuttgart légiósa nagy szerepet vállalt csapata sikerében korábbi együttese, a Schalke ellen.

„Az első félidőben jól ment a játék, a másodikban viszont kizökkentünk a ritmusból. A tizenegyes-szituáció? A lövésem bement volna, ha a hátvéd nem ér bele kézzel, de nem bánom, hogy nem én voltam a gólszerző, nyertünk, ez a lényeg. A kiesés ellen küzdő együttesekkel játszunk a következő hetekben, így ez a győzelem pluszerőt ad a folytatáshoz" – mondta Hajnal Tamás a Nemzeti Sportnak.

A Bayern München ismét vereséget szenvedett, ezúttal a Hannovertől kapott ki 3–1-re, és Louis van Gaal állása egyre nagyobb veszélyben van a német sajtó hírei szerint, bár Karl-Heinz Rummenigge, a klub elnöke úgy nyilatkozott, nem hamarkodják el a döntést.

„Katasztrofális hét napon vagyunk túl a Dortmund és a Hannover elleni vereséggel. Ez abszolút a mélypont ebben az idényben. Mindannyian nagyon csalódottak vagyunk. Aludnunk kell egyet az eseményekre, mielőtt elemeznénk a helyzetet. Aggasztó a helyzetünk jelenleg. Mindent átgondolunk, és utána meglátjuk, hol tartunk" – mondta Rummenigge.

Német lapértesülések szerint már ma meneszthetik a holland szakembert a bajoroktól, a ZDF televízió úgy tudja, ma rendkívüli sajtótájékoztatón jelenthetik be Van Gaal leváltását.

Tabella»

HANNOVER–BAYERN MÜNCHEN 3–1
HAJNAL LÖVÉSÉBE ÉRT BELE KÉZZEL A SCHALKE VÉDŐJE
Legfrissebb hírek

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
18 órája

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 11:23

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik