Hollandia: 31 évesen visszavonul az Intert is megjárt, volt válogatott szélső

2011.02.25. 16:33
Bejelentette visszavonulását mindössze 31 évesen a 18-szoros holland válogatott labdarúgó, Andy van der Meyde.
ÖSSZEÁLLÍTÁS A SZÉLSŐRŐL

ÖSSZEÁLLÍTÁS A SZÉLSŐRŐL

Az Ajax akadémiáján nevelkedett szélső mindössze 18 évesen mutatkozott be az amszterdami klub első csapatában, egy szezont kölcsönben a Twentében töltött, majd a 2001–2002-es szezonban már állandó helyet vívott ki magának a kezdőcsapatban.

A jobbszélső 11 góllal zárta a szezont, és bemutatkozott a válogatottban is, nem csoda, hogy Van der Meydére több elitcsapat is pályázott – végül az Internazionale vitte el. Milánóban két idényt töltött (legemlékezetesebb megmozdulása az Arsenalnak lőtt remek gól volt), majd az Evertonhoz szerződött. 2005 és 2009 között mindössze 20 bajnokit játszott a liverpooli kékeknél, beilleszkedési gondokkal, depresszióval és egészségügyi problémákkal küszködött. Utolsó klubja a PSV volt, de mindössze egy meccsen öltötte magára az eindhoveni csapat mezét.

Kétszeres holland bajnok, háromszoros kupagyőztes, Olasz Kupa- és olasz Szuperkupa-győztes labdarúgóként vonul vissza. Döntését nem indokolta.

„Befejezem. Nincs szükségem interjúra az indokláshoz" – közölte.

AZ ARSENALNAK LŐTT GÓL

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Zidane fejel... hát, nem gól. Inkább Materazzi – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.09. 10:30

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Van Bronckhorst nagyon bevágta, Lato átrohant a brazilokon – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.06. 16:01

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12