Görögország: szigorú huligánellenes törvényeket ígér a kormány

2011.02.21. 21:46
A szombaton botrányos körülmények között befejeződő Olympiakosz Pireusz–Panathinaikosz görög bajnoki labdarúgó-örökrangadó nem marad következmények nélkül: a görög kormány kemény fellépést ígér a huligánok ellen.

„Lehangoló, hogy sportpályákon ilyen incidensek fordulhatnak elő" – mondta Jorgosz Petalotisz kormányszóvivő a tervezett válaszlépések bejelentésekor. A márciusra időzített intézkedésekkel a szurkolói szervezeteket nagyobb ellenőrzés alá kívánják vonni, illetve nagyobb felelősséget akarnak róni a klubokra a szurkolók utaztatásával, stadionbeli elhelyezésével kapcsolatban.

Nem ez az első ilyen nekibuzdulás Görögországban – emlékeztetnek a hírügynökségek –, de az utóbbi évek intézkedései nem vezettek eredményre, az erőszakos cselekmények mindennaposak a görög stadionokban.

Amint arról korábban beszámoltunk, Djibril Cissé, a Panathinaikosz francia csatára a játéktéri, valamint utcai csetepatékkal kísért mérkőzés után bejelentette: az idény végén elhagyja Görögországot.

A pireuszi nyomozóhatóság bekérette a stadionban és környékén készült felvételeket, hogy eljárást indíthassanak a vétkesek ellen.

Az erőszakos cselekmények a meccs másnapján is folytatódtak: vasárnap füstbombát dobtak a liga székházára, valamint az Olympiakosz egyik játékosa, Vaszilisz Toroszidisz otthonára.

A mérkőzést a bajnokságot fölényesen, tízpontos előnnyel vezető Olympiakosz nyerte meg 2–1-re.

Legfrissebb hírek

A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.05.13. 23:45

Életben tartotta elődöntős reményeit a Valencia és a Kaunas is a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.05.06. 22:50

Varga Barnabásék nem használták ki a hosszú emberelőnyt, de így is növelték előnyüket a tabella élén

Légiósok
2026.05.03. 22:10

A Real Madrid hetedszer nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát

Minden más foci
2026.05.03. 22:00

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
2026.05.01. 19:32

PSK: a Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
2026.05.01. 14:25

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia

Minden más foci
2026.04.30. 19:00

PSK: ötgólos meccsen kapott ki a Honvéd, iksz a Panathinaikosz–Juventus találkozón

Minden más foci
2026.04.29. 17:36
Ezek is érdekelhetik