Párizs még mindig megér egy misét: két veterán is a PSG-be igazolt

Vágólapra másolva!
2008.07.24. 15:32
Az elmúlt héten nem unatkoztak a francia élvonal tehetősebb csapatai, több (egykori) klasszis is klubot cserélt. A legutóbbi hét bajnokságot zsinórban megnyerő Olympique Lyon ezúttal védelmét, a szakértők szerint legfőbb vetélytársa és druszája, az Olympique Marseille csatársorát erősítette meg egy-egy afrikai játékossal. A PSG a hazaiakban bízik, mégpedig a tapasztaltabbakban, így két, sokszoros francia válogatott csillagot is leigazoltak az utóbbi napokban.
Párizsban reménykedhetnek a szurkolók, hogy Makelele és Giuly érkezésével ismét élcsapattá válik a PSG
Fotó: Action Images
Párizsban reménykedhetnek a szurkolók, hogy Makelele és Giuly érkezésével ismét élcsapattá válik a PSG
Párizsban reménykedhetnek a szurkolók, hogy Makelele és Giuly érkezésével ismét élcsapattá válik a PSG
Fotó: Action Images
Párizsban reménykedhetnek a szurkolók, hogy Makelele és Giuly érkezésével ismét élcsapattá válik a PSG

A bajnoki címet védő Lyon eladta a Ligue 1 egyik legmegbízhatóbb középhátvédjét, a nemsokára a válogatottban is kulcsszerepre törekvő Sebastien Squillacit a Sevillának hatmillió euróért – mi tagadás, ez első ránézésre nem tűnik jó ötletnek a lyoniak új mestere, Claude Puel részéről (akárcsak Hatem Ben Arfa átengedése az OM-nek).

AZ ELMÚLT HÉT LEGFONTOSABB ÁTIGAZOLÁSAI

Pótlásáról viszont hamar gondoskodtak: a Rennes-től 8.4 millió euróért megvásárolták John Mensah-t, a kőkemény középső védőt. A ghánai válogatott csapatkapitányi karszalagját is viselő futballista árát viszont alaposan felverte, hogy a Portsmouth és a Wigan is érdeklődött iránta.

Egy csatárt még mindenképpen igazolna Puel: legutóbb a Szpartak Moszkva támadója, Quincy Owusu-Abeyie iránt érdeklődött. Jó hír viszont az OL-fanok számára, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint a távozást fontolgató menők (Juninho Pernambucano, Fred, Karim Benzema, Sidney Govou, Fabio Grosso, Milan Baros) közül senki sem hagyta el a klubot. Pontosabban: még nem...

A Lyon kerete így is magasan kiemelkedik a mezőnyből, hiszen a kapusét és a balhátvédét kivéve minden poszton legalább két válogatott játékos küzd meg egymással.

A Marseille csatársorának erősítésére leigazolta az elefántcsontparti Bakary Konét a Nizzától kilencmillió euróért. A 2006-os világbajnokságon is megforduló támadó felénk nem különösebben (el)ismert, de kétszer volt a francia másodosztály legjobb játékosa, egyszer gólkirálya, és az elmúlt szezonokban a Ligue 1 legördöngösebb szélsői között tartották számon. Egyébként testvére, Arouna Koné is ismert labdarúgó: tavaly 12 millió euróért igazolt a PSV-től a Sevillához.

Samir Nasri elvesztését is még csak emésztgetik az OM-drukkerek, akiket valósággal sokkolt a jelenlegi első számú kedvenc, Djibril Cissé távozási szándéka. Az agyontetovált házi gólkirály iránt több angol csapat is érdeklődik, és az utóbbi időkben magára találó Cissé sem zárkózik el mereven a csábítgatások elől. Edzője, a belga Eric Gerets azért bízik benne, hogy marad velük első számú csatára – ha már az utóbbi időkben Oliver Kapóról és Juan Arangóról is lemaradtak a kikötővárosiak.

Az elmúlt egy hétben a korábban hat alapemberét is elveszítő PSG volt a legaktívabb, hiszen két tapasztalt játékost is hazacsábítottak külföldről. A 17-szeres válogatott jobbszélsővel, Ludovic Giulyval kezdték a sort, akit 2.5 millió euróért vásároltak meg az AS Romától, és hároméves szerződést kötöttek vele.

A fővárosiak csatárgondjain természetesen mindez keveset enyhít, hiszen egy igazi gólvágó – Pauleta visszavonulása miatt – még mindig hiánycikk. Nem az viszont a szűrő: a Chelsea-t 35 éves korában otthagyó Claude Makelele ugyanis aláírt a klubhoz, ráadásul őt ingyen sikerült elhappolni a londoniaktól. Az öreg harcos nem brillírozott az Európa-bajnokságon, az azonban bizonyos, hogy így is a Ligue 1 egyik leghatékonyabb futógépe lesz még legalább két idényen keresztül.

A tehetséges, 19 esztendős David Ngogot viszont elhappolta tőlük a Liverpool, és nem sikerült megszerezniük a Lyon középpályását, Mathieu Bodmer-t, a Rennes ékét, Jimmy Briand-t és a Chelsea csatárát, Claudio Pizarrót sem – bejelentkeztek viszont az Arsenal csapatkapitányáért, William Gallasért.

Érkezhet még Thiago Neves, Ivan Hosman és Juan Pablo Sorín, és bizony rá is fér az erősítés Paul Le Guen mester gárdájára, hiszen ezen a nyáron eddig inkább gyengültek, mint erősödtek.

Lilian Thuram szívproblémáiról nincs újabb információ, jó hír viszont a család számára, hogy Lilian öccse, a kapusposzton szereplő Yoann felkerült a profik közé az AS Monacóban. A három nagyon kívül a többiek nem csipkedték magukat, alighanem anyagi helyzetük miatt, sőt, a Toulouse eladta egyik legjobbját, Emanát a Betisnek, hétmillió euróért.

Holnap olvashatják sorozatunk következő részét, amelyben a Primera División játékosmozgásai kerülnek terítékre.


JÖTTEK-MENTEK

OLYMPIQUE LYON
Érkezett: Said Mehamha (Ol. Lyon U19), Jean Makoun (Lille, 14 000 000), Pierrick Valdivia (Ol. Lyon B), Miralem Pjanic (Metz, 7 500 000), Yannis Tafer (Ol. Lyon U19), Clement Grenier (Ol. Lyon U19), Sandy Paillot (Grenoble – kölcsönből vissza), Ederson (Nice, 15 200 000), Fábio Santos (Sao Paulo – kölcsönből vissza), Hugo Lloris (Nice, 8 500 000), Thomas Fontaine (Ol. Lyon ifi), John Mensah (Rennes, 8 400 000), Nicolas Seguin (Ol. Lyon U19), Jeremy Pied (Ol. Lyon B), Lamine Gassama (Ol. Lyon B), Sandy Paillot (Grenoble – kölcsönből vissza), Sébastien Faure (Ol. Lyon U19)
Távozott: Marc Crosas (Barcelona – kölcsönből vissza), Patrick Müller (lejárt a szerződése), Loic Rémy (Nice, 8 000 000), Hatem Ben Arfa (Marseille, 12 000 000), Grégory Coupet (Atlético Madrid, 2 000 000), Frédéric Roux (lejárt a szerződése), Cleber Anderson (Sao Paulo – kölcsönbe), Mickaël Charvet (lejárt a szerződése), Sébastien Squillaci (Sevilla, 6 500 000)
OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett: Fabrice Begeorgi (Amiens – kölcsönből vissza), Senah Mango (Marseille U19), Dmitro Nepogodov (Marseille B), Mohamed Amine Dennoun (Libourne – kölcsönből vissza), Hatem Ben Arfa (Ol. Lyon, 12 000 000), Rudy Riou (Toulouse – játékoscsere), Guy Kassa (Marseille B), Hilton (Lens, 5 000 000), Amin Erbati (Raja Casablanca, 500 000), Salim Arrache (Toulouse – kölcsönből vissza), Steve Mandanda (Le Havre, 2 500 000), Renato Civelli (Gimnasia LP – kölcsönből vissza), Hilaire Munoz (Cassis Carnoux – ingyen), Bakari Koné (Nice, 9 000 000)
Távozott: Juan Krupoviesa (Boca Juniors – kölcsönből vissza), Wilson Oruma (lejárt a szerződése), Jacques Faty (Sochaux, 750 000), Mame N'Diaye (Boulogne), Cédric Carrasso (Toulouse, 2 500 000 + Rudy Riou játékjoga), Garry Bocaly (Montpellier – kölcsönbe), Thomas Deruda (Montpellier – kölcsönbe), Mehdi Benatia (Clermont – ingyen), Jean-Philippe Sabo (Montpellier – kölcsönbe), Vincent Gragnic (Reims, 400 000), Sébastien Mate (visszavonult), Sébastien Hamel (Toulouse – ingyen), Habib Bamogo (Nice, 1 500 000), Kanga Gauthier Akalé (Lens – kölcsönből vissza), Samir Nasri (Arsenal, 16 000 000)
TOULOUSE
Érkezett: Xavier Pentecote (Bastia – kölcsönből vissza), Oumar N'Diaye (Toulouse B), Ahmed Sokouna (Toulouse U19), Alassane Touré (Toulouse B), Jérémy Michel (Toulouse B), Franck Tabanou (Toulouse B), Daniel Braaten (Bolton – játékoscsere), Cédric Carrasso (Marseille, 2 500 000 + Rudy Riou játékjoga), Étienne Didot (Rennes, 3 000 000), Mauro Cetto (Nantes, 1 300 000), Sébastien Hamel (Marseille – ingyen), Alexandre Bonnet (Sedan – kölcsönből vissza), Pavel Fort (FC Bruges – kölcsönből vissza), Olivier Blondel (Le Havre – ingyen), Alseni Camara (Rodez), Sören Larsen (Schalke 04, 3 000 000)
Távozott: Salim Arrache (Marseille – kölcsönből vissza), Laurent Batlles (Grenoble – ingyen), Johan Elmander (Bolton, 12 600 000 + Daniel Braaten játékjoga), Walid Cherfa (Tarragona – ingyen), Jon Jönsson (Bröndby, 500 000), Rudy Riou (Marseille – játékoscsere), Nicolas Douchez (Rennes, 2 000 000), Nicolas Dieuze (Le Havre, 400 000), Alseny Camara (Chateauroux – ingyen), Dominic Arribagé (visszavonult), Francileudo Santos (Sochaux – ingyen), Alan Mermillod (Troyes – ingyen), Emana (Betis, 7 000 000)
RENNES
Érkezett: Cheick Tidiane N'Diaye (Créteil – kölcsönből vissza), Damien Le Tallec (Rennes B), Fabrice N'Guessi Ondama (Rennes B), Asamoah Gyan (Udinese, 8 000 000), Jimmy Nirlo (Rennes B), Yacine Brahimi (Rennes B), Nicolas Douchez (Toulouse, 2 000 000), Carlos Bocanegra (Fulham – ingyen), Moussa Sow (Sedan – kölcsönből vissza), Prince Oniangue (Rennes B), Kevin Bru (Chateauroux), Samuel Souprayen (Rennes B), Prince Oniangue (Rennes B), Kévin Théophile Catherine (Rennes B)
Távozott: Djimi Traoré (Portsmouth – kölcsönből vissza), Fabrice Catherine (Cherbourg – ingyen), Lhadji Badiane (Clermont – kölcsönbe), Kevin Bru (Clermont – kölcsönbe), Étienne Didot (Toulouse, 3 000 000), Fabrice N'Guessi Ondama (Créteil – kölcsönbe), John Mensah (Ol. Lyon, 8 400 000)
BORDEAUX
Érkezett: Paul Baysse (Sedan – kölcsönből vissza), Kevin Tunani (Beauvais – kölcsönből vissza), Yoann Gourcuff (Milan – kölcsönbe), Yoan Gouffran (Caen, 7 000 000), Cheick Tidiane Diabaté (Bordeaux B), Bruno Ecuele Manga (Rodez – kölcsönből vissza), Floyd Ayite (Bordeaux B)
Távozott: Johan Micoud (lejárt a szerződése), David Jemmali (lejárt a szerződése), Wilfried Moimbé (Reims – kölcsönbe), Bruno Ecuele Manga (Angers – ingyen), Youssef Sekour (Sedan – ingyen), Romain Brégerie (Metz – ingyen), Floyd Ayite (Angers – kölcsönbe), Cheick Tidiane Diabaté (Ajaccio – kölcsönbe)
SOCHAUX
Érkezett: Edouard Butin (Sochaux B), Marvin Martin (Sochaux B), Geoffrey Tulasne (Sochaux B), Ryad Boudebouz (Sochaux U19), Frédéric Duplus (Sochaux U19), Jacques Faty (Marseille, 750 000), Ivan Perisics (Sochaux B), Francileudo Santos (Toulouse – ingyen), Damien Perquis (St.-Étienne, 1 000 000), Hakim El Bounadi (Clermont – kölcsönből vissza), Robin Previtali (Beauvais – kölcsönből vissza), Alvaro (Strasbourg – kölcsönből vissza), Valéry Mezague (Le Havre – kölcsönből vissza), Carlão (Corinthians, 1 200 000)
Távozott: Fabrice Pancrate (PSG – kölcsönből vissza), Jérémie Brechet (PSV – ingyen), Sébastien Grax (St.-Étienne, 2 000 000), Benjamin Genghini (lejárt a szerződése), Moumouni Beli Dagano (Al-Kor – ingyen), Guirane N'Daw (Nantes), Gonzalo Vargas (Monaco)
AUXERRE
Érkezett: Dennis Oliech (Nantes, 1 000 000), Marc Fachan (Auxerre), Cédric Hengbart (Caen), Moussa Narry (Étoile du Sahel, 950 000), Jérémy Berthod (Monaco, 1 000 000), Adama Coulibaly (Lens, 2 000 000), Jeremy Huygebaert (Mouscron), Maurice Junior Dalé (Martigues – ingyen), Dariusz Dudka (Wisla Kraków, 2 500 000), Delvin Ndinga (Auxerre B)
Távozott: Sammy Traoré (PSG – kölcsönből vissza), Vlad Munteanu (Wolfsburg – kölcsönből vissza), Jean-Sébastien Jaures (Mönchengladbach – ingyen), Frédéric Thomas (Le Mans), Ludovic Genest (Bastia – kölcsönbe), Baptiste Martin (Clermont – kölcsönbe), Onanga Itoua (lejárt a szerződése), Jérémy Messiba (lejárt a szerződése), Marcos Antonio (PAOK – kölcsönbe, ingyen), Guillaume Lecacheur (Gueugnon)
MONACO
Érkezett: Thomas Mangani (Ajaccio – kölcsönből vissza), Alexandre Licata (Bastia – kölcsönből vissza), Frédéric Nimani (Sedan – kölcsönből vissza), Yoann Thuram–Ulien (Monaco B), Nicolas N'Koulou (Monaco U19), Vincent Ramael (Monaco B), Yannick Sagbo (Monaco B), Torben Joneleit (Monaco B), Elia Legati (Milan – kölcsönbe), Freddy Adu (Benfica - kölcsönbe)
Távozott: Sergio Almirón (Juventus – kölcsönből vissza), Ignacio González (Danubio – kölcsönből vissza), Fábio Santos (Sao Paulo – kölcsönből vissza), Massamba Sambou (Le Havre – kölcsönbe), Jérémy Berthod (Auxerre, 1 000 000), Gonzalo Vargas (Atlas Guadalajara – kölcsönbe), Bolívar (Internacional – kölcsönbe), Manuel Vallaurio (Olympique Croix-de-Savoie – kölcsönbe), Vincent Ramael (AFC Tubize – kölcsönbe), Arnaud Lescure (Rodez – kölcsönbe)
LILLE
Érkezett: Emil Lyng (Aarhus, 500 000), Brian Obino (Lille B), Larsen Touré (Grenoble – kölcsönből vissza), Jerry Vandam (Lille B), Florent Balmont (Nice, 3 000 000), Rio Mavuba (Villarreal, 7 000 000), Cedric Baseya (Southampton – ingyen), Yannis Salibur (Lille U19)
Távozott: Yohan Lacroix (lejárt a szerződése), Patrick Kluivert (lejárt a szerződése), Samuel Robail (lejárt a szerződése), Jean Makoun (Ol. Lyon, 14 000 000), Rafael Schmitz (Valenciennes, 1 000 000), Emra Tahirovic (FC Zürich), Tony Sylva (Trabzonspor – ingyen)
SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Lars Nilsson (Elfsborg – kölcsönből vissza), Samy Houri (Paris FC – kölcsönből vissza), Pape Abdoulaye Coulibaly (Saint-Étienne B), Boubacar Mansaly (Saint-Étienne B), Sébastien Grax (Sochaux, 2 000 000), Daniel Rubén Bilos (San Lorenzo – kölcsönből vissza), Helton Dos Reis (Gueugnon – ingyen), Emmanuel Riviere (Saint-Étienne U19), Macui Daiszuke (Le Mans – ingyen), David Sauget (Nancy – ingyen), Stéphen Vincent (Gueugnon – kölcsönből vissza), Yohan Hautcoeur (Lorient – kölcsönből vissza), Paulo Machado (FC Porto – kölcsönbe)
Távozott: Damien Perquis (Sochaux, 1 000 000), Siaka Chico Tiene (Valenciennes, 1 000 000), Douala (lejárt a szerződése), Lars Nilsson (Elfsborg – kölcsönbe), Fredy Guarín (FC Porto, 1 000 000)
LE MANS
Érkezett: Zito (Laval – kölcsönből vissza), Frédéric Thomas (Auxerre), Fredrik Strömstad (Start Kristiansand, 600 000), Anthony Le Tallec (Liverpool, 1 500 000), Mathieu Dossevi (Le Mans B), Marcos Paulo (Le Mans B), Abdourahmane Dieye (Le Mans B)
Távozott: Túlio de Melo (Palermo – ingyen), Stéphane Sessegnon (PSG, 9 000 000), Koffi Ndiri Romaric (Sevilla, 8 500 000), Clément Pinault (Clermont – ingyen), Guillaume Loriot (Clermont – kölcsönbe), Martin Douillard (Clermont – ingyen), Hassan Yebda (Benfica – ingyen), Jean Calvé (Nancy – ingyen), Macui Daiszuke (St.-Étienne – ingyen), Zito (Laval – kölcsönbe)
NANCY
Érkezett: Joël Sami (Amiens – ingyen), Julien Feret (Reims, 1 600 000), Jean Calvé (Le Mans – ingyen), Abdeslam Ouaddou (Valenciennes, 3 200 000), Thomas Gaudu (L'Entente SSG – kölcsönből vissza), Alfred N'Diaye (Nancy U19), Hélder (Juventude, 1 500 000)
Távozott: Adrián Szarkiszjan (visszavonult), David Sauget (St.-Étienne – ingyen), Tosin Dosunmu (Germinal Beerschot), Yamoudou Camara (lejárt a szerződése), Ludovic Guerriero (Ajaccio – ingyen), Kim (Al-Arabi, 9 000 000), Rachid Hamdani (Clermont)
LORIENT
Érkezett: Bertrand Robert (Ajaccio – kölcsönből vissza), Arnaud Le Lan (Guingamp – ingyen), Antoine Buron (Amiens – ingyen), Alban Joinel (Carquefou – ingyen), Morgan Amalfitano (Sedan), Kevin Gameiro (Strasbourg, 3 000 000), Ricardo Sophie (Lorient B), Bakary Soro (Charlton tartalék)
Távozott: Claude Dielna (Istres – ingyen), Yohan Hautcoeur (St.-Étienne – kölcsönből vissza), Romain Salin (lejárt a szerződése), Alain Cantareil (Ajaccio – kölcsönbe), Carl Medjani (Ajaccio), Kemal Bourhani (Vannes – ingyen), Andrew Jacobson (lejárt a szerződése), David Papys Mbodji (lejárt a szerződése)
PSG
Érkezett: Albert Legrand Baning (Sedan – kölcsönből vissza), Fabrice Pancrate (Sochaux – kölcsönből vissza), Youssouf Mulumbu (Amiens – kölcsönből vissza), Sammy Traoré (Auxerre – kölcsönből vissza), Guillaume Hoarau (Le Havre, 500 000), Stéphane Sessegnon (Le Mans, 9 000 000), Ludovic Giuly (Roma, 2 500 000), Claude Makelele (Chelsea – ingyen)
Távozott: Bernard Mendy (Hull City – ingyen), Mario Yepes (lejárt a szerződése), Jérome Alonzo (Nantes – ingyen), Pedro Pauleta (visszavonult), Amara Diane (Al-Rajjan, 7 000 000), Didier Digard (Middlesbrough, 5 000 000), Souza (Gremio – kölcsönbe), Cristian Rodríguez (FC Porto, 7 000 000), Gaël N'Lundulu (Portsmouth), David NGog (Liverpool, 1 900 000)
NICE
Érkezett: Matt Moussilou (Al-Arabi – kölcsönből vissza), Habib Bamogo (Marseille, 1 500 000), Loic Rémy (O. Lyon, 8 000 000), Emerse Faé (Reading – kölcsönbe), Kafoumba Coulibaly (Bastia, 750 000), Chaouki Ben Saada (Bastia, 750 000), David Ospina (Atlético Nacional, 2 000 000)
Távozott: Hugo Lloris (O. Lyon, 8 500 000), Ederson (O. Lyon, 15 200 000), Kamel Larbi (lejárt a szerződése), Anthony Scaramozzino (Sedan – ingyen), Florent Balmont (Lille, 3 000 000), Souleymane Camara (Montpellier), Lilian Laslandes (visszavonult), Mohammed Yahaya (lejárt a szerződése), Bakari Koné (Marseille, 9 000 000)
VALENCIENNES
Érkezett: Filip Sebo (Rangers, 1 200 000), Milan Bisevac (Lens, 3 000 000), Gaël Danic (Troyes – ingyen), Rafael Schmitz (Lille, 1 000 000), Siaka Chico Tiene (St.-Étienne, 1 000 000), Luigi Pieroni (Nantes, 500 000), Seid Khiter (Lens, 500 000), Jonathan Lacourt (Lens, 1 000 000), Jean-Louis Leca (Bastia – ingyen)
Távozott: Khaled Kharroubi (Dender – ingyen), Stéphane Coque (Francs Borains – ingyen), Eric Chelle (Lens, 500 000), Abdeslam Ouaddou (Nancy, 3 200 000), Steve Savidan (Caen, 5 000 000), Sébastian Roudet (Lens), Williams Martínez (Reims – kölcsönbe), Geoffrey Doumeng (Lens), Tidiane Dia (Paris FC)
CAEN
Érkezett: Alexandre Raineau (Libourne – kölcsönből vissza), Stéphane Zubar (FC Bruges – kölcsönből vissza), Pablo Maximiliano Barzola (Argentinos Juniors, 640 000), Rajiv van La Parra (Feyenoord U19 – ingyen), Steve Savidan (Valenciennes, 5 000 000), Youssef Adnane (Cherbourg – kölcsönből vissza), Perquis Damien (Beauvais)
Távozott: Isszam Dzsemaa (Lens – kölcsönből vissza), Guillaume Quellier (Reims – kölcsönbe, ingyen), Benoît Costil (Vannes – kölcsönbe), Yoan Gouffran (Bordeaux, 7 000 000), Stéphane Samson (Reims – ingyen), Cédric Hengbart (Auxerre), Thomas Heurtaux (Cherbourg)
NANTES
Érkezett: Claudiu Keserü (Libourne – kölcsönből vissza), Michael Gravgaard (FC Köbenhavn, 3 000 000), Erwin Zelazny (Nantes U19), Douglão (Coritiba – ingyen), Filip Djordjevics (Crvena zvezda 1 500 000), Ibrahim Tall (Hearts – ingyen), Ronny Rodelin (Rodez – ingyen), Jérőme Alonzo (PSG – ingyen), Ivan Klasnic (Werder Bremen – ingyen), Djamel Abdoun (Ajaccio), Christian Wilhelmsson (La Coruna – kölcsönből vissza), Karim El Mourabet (Laval – kölcsönből vissza), Guirane N'Daw (Sochaux), Faneva Andriatsima (Cannes), Bocundji Ca (Tours), Eric Cubilier (Metz)
Távozott: Dennis Oliech (Auxerre, 1 000 000), Mauro Cetto (Toulouse, 1 300 000), Bocundji Ca (Tours), Faneva Ima Andriatsima (Boulogne – kölcsönbe), Luigi Pieroni (Valenciennes, 500 000), Steven Thicot (lejárt a szerződése), Guillaume Norbert (Le Havre – ingyen), Vincent Briant (Sedan), Paulin Voavy (Boulogne)
GRENOBLE
Érkezett: Zoran Rendulics (Borac Csacsak – ingyen), Laurent Batlles (Toulouse – ingyen), Brice Maubleu (Grenoble)
Távozott: Larsen Touré (Lille – kölcsönből vissza), Sandy Paillot (Ol. Lyon – kölcsönből vissza), Amadou Coulibaly (lejárt a szerződése)
LE HAVRE
Érkezett: El Fardou Ben Nabouhane (Le Havre B), Abdellah Kharbouchi (Gueugnon – ingyen), Cheikh Oumar Dabo (Tours – kölcsönből vissza), Massamba Sambou (Monaco – kölcsönbe), Stéphane Noro (Troyes – ingyen), Cédric Fauré (Reims), Nicolas Dieuze (Toulouse, 400 000), Guillaume Norbert (Nantes – ingyen), Romain Lejeune (Le Havre B), Mathieu Manset (Le Havre B), Thomas Martin (Le Havre), Driss Fettouhi (Le Havre B), Massamba Sambou (Monaco), Pierrick Rakotoharizoa (Le Havre B)
Távozott: Fabrice Fernandes (lejárt a szerződése), Valéry Mezague (Sochaux – kölcsönből vissza), Steve Mandanda (Marseille, 2 500 000), Guillaume Hoarau (PSG, 500 000), Antoine Devaux (Boulogne – ingyen), Olivier Blondel (Toulouse – ingyen), Benjamin Laurant (Amiens – kölcsönbe), Abdellah Kharbouchi (lejárt a szerződése), Cheikh Oumar Dabo (Tours), David Martot (lejárt a szerződése), Albert Milambo-Mutumba (lejárt a szerződése)
(A transfermarkt.de és a l'equipe.fr nyomán.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik