Farkas Balázs szeretné elhagyni az ukrán Dinamo Kijev csapatát

Vágólapra másolva!
2008.07.21. 08:54
Bár még két évig érvényes szerződés köti a Dinamo Kijevhez, Farkas Balázs a felkészülést sem kezdte el az ukrán gárdával, menedzsere, Hrutka János segítségével ugyanis új csapatot keres a 20 éves támadó.
Farkas Balázs (balra) hármszor szerepelt a felnőtt válogatottban, és többszörös utánpótlás válogatott is
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)

A háromszoros felnőtt válogatott Farkas Balázs szeretné elhagyni a Dinamo Kijev csapatát, ahová 2005-ben nagy reményekkel szerződött.

A váltási szándék hátterében elsősorban az áll, hogy a Dinamo igen kevés játéklehetőséget biztosított a felnőttek között a 20 éves támadónak, aki főként a klub tartalékcsapatában szerepelt az elmúlt években.

„Jelenleg azon dolgozunk, hogy rendezzük a helyzetet, és elvarrjuk a szálakat a kijeviekkel – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a csatár képviselője.

Hrutka János elmondta, nem zárható ki, hogy a Dinamo szeretné megakadályozni Farkas távozását, ezért valamilyen szankcióval kíván élni, de éppen az ilyen kellemetlen következmények elkerülése végett próbálnak a klubbal megegyezésre jutni.

„A játékos további sorsáról egyelőre csak annyit mondhatok, hogy Magyarországról és külföldről is érdeklődnek iránta, és neki is érdeke, hogy minél előbb edzésbe álljon” – fogalmazott a menedzser.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik