Kapitány a hídon

Az illetékes részleg feloszlatta önmagát. Vagy az is lehet, hogy csak időlegesen szünetelteti tevékenységét. A nyáron majd kiderül. Nagyjából addig dolgozhat szövetségi kapitányként Várhidi Péter, aztán ha véget ér a tavaszi idény, alighanem elköszönnek tőle.

Esetleg más beosztásba helyezik, ő lesz a Magyar Labdarúgó-szövetség bonni, hamburgi vagy jénai tudósítója. Ott aztán építheti tovább a karrierjét, nyelvet tanulhat, képezheti magát, s tapasztalatokat gyűjthet. Mert ezt a sorsot szánta neki az MLSZ elnöksége. Feltéve, ha sikerül pénzt szerezni a norvég Trond Solliedre vagy egy másik külföldi szakemberre. Addig meg ott van az illetékes részleg, amely összeállítja a válogatottat, irányt mutat, s emberi sorsokkal játszik. Mert itt volt a legutóbbi névsor.

A harminc nevet tartalmazó lista, az úgynevezett bő keret, amelyet kapitány híján az illetékes részleg állított össsze. Volt abban néhány furcsaság, például szegény Hrepka Ádám sem győzött csodálkozni, hogy őt is jelölték, holott huzamos ideje nem játszott. Spongyát rá, főleg most, hogy újra van kapitányunk. Igaz, csupán néhány hónapig.

De Várhidi Péter nem is tehet mást, mint komolyan veszi az újabb felkérést, elfelejti, hogy tulajdonképpen nem az ő nevét szerették volna bejelenteni a legendás telefonkonferenciával színesített elnökségi ülésen, s megint munkához lát. Mert egyrészt ez az ő csapata (ezt nem veheti el tőle senki...), másrészt nyakunkon az első megméretés, a szlovákok elleni meccs Cipruson. Ott már megint Várhidi bőrére megy a játék. Így hát – nagyon is helyesen – megváltozhat a keret. Bekerülhet Orosz Péter, Tímár Krisztián és Lőw Zsolt, olyan futballisták, akik eszébe sem jutottak az illetékes részleg tagjainak.

Innentől kezdve ismét Várhidi Péter nyakába szakadt a felelősség, s ha ne adj' isten jól elvernek bennünket a szlovákok, máris felerősödhetnek az eddig igencsak fals hangok, vagyis hogy külföldi szakember kell nekünk. A kapitány újra a hídon van. Csak nehogy vágóhíd legyen belőle.

SINKOVICS GÁBOR