Erdei Zsolt hatodik címvédése

Ha az emberre több jegyüzér is rá akarja tukmálni portékáját a csarnok bejáratánál, akkor már gyanítható, hogy aligha lesz telt ház. Mindenesetre a szervezés és a biztonsági emberek ébersége már-már a három héttel korábban befejeződött futball-világbajnokságot idézte az oberhauseni König-Pilsener Arena bejáratánál – ami azt illeti, a benti büfében kapható sör- és üdítőárak is…
Azért jó ötezren csak-csak összejöttek a végül is kilenc párharcot – benne négy címmérkőzést, köztük Erdei Zsolt és Thomas Ulrich WBO félnehézsúlyú világbajnoki döntőjét – felsorakoztató programra a Ruhr-vidéki kánikulában.

Odabent, a folyosókon már fél hét tájban gyakori volt a magyar szó, jóllehet csak este fél tizenegykor lépett szorítóba Madár a kettes számú német közszolgálati televízió, a ZDF s természetesen az RTL Klub által is egyenes adásban sugárzott programban.
Egy szőke hölgy – családja körében – például gyönyörű, nemzetiszínű pólóban parádézott, melyre a MADÁR szót hímeztette hatalmas betűkkel.

– Ismeri Zsoltot? – tettük fel az obligát kérdést.
– Ó, természetesen, ott vagyok minden mérkőzésén!
– Látta őt, amikor világbajnok lett?
– Úgy érti, 2004. január tizenhetedikén a karlsruhei Arenában? Magától értetődik, hogy a helyszínen izgultam végig a Julio César González elleni meccsét…
– Bámulatos, ahogy figyelemmel kíséri Madár pályafutását. Mi lesz ma este az eredmény?
– Hogy is kérdezhet ilyesmit?! Persze hogy Zsolt győz!

Azzal felvillantott egy csábos mosolyt, rendelt néhány kólát, sört és kávét a családnak, fittyet hányva a borsos árakra…
Időközben odabent már el is kezdődött a műsor, s boszorkányos gyorsasággal peregtek az események, este hat és nyolc között gyakorlatilag az összes meccs lement, még a programkitöltőnek tervezett s a műsorba iktatott Adnan Serin–Somogyi János nehézsúlyú párharc is.
Az Erdei meccsét megelőző utolsó felvezető párharcot az amatőr-vb-ezüstérmes és olimpiai harmadik Vitali Tajbert simán megnyerte a francia Adolph Avadja ellen, valójában az volt a csoda, hogy végigment a négymenetes parti. A 24 éves Tajbert az egykori volgai németek leszármazottja, akiket Sztálin Kazahsztánba száműzött. Vitali – azaz akkor még Vitalij – is ott született 1982-ben, majd visszatért ősei hazájába, s már német színekben verekedett sikeresen a 2003-as bangkoki vb-n és az athéni olimpián. Aligha kétséges, hogy személyében a közeljövő profi világbajnokát láthattuk.

A félnehézsúlyt korábban kilenc éven keresztül uralta – legalábbis a Bokszvilágszervezet (WBO) keretén belül – Dariusz Michelczewski, aki profi karrierje utolsó éveiben már német színekben versenyzett, s gdanski születése dacára németként hozta a dicsőséget választott hazájának. Szombat este arra készült Németország, hogy újra egyik fiát koronázzák meg a súlycsoport világbajnokaként. A ZDF néhány perces felvezető műsorából – meg kell adni – még véletlenül sem csendült ki semmiféle elfogultság Ulrich javára, Erdeit legalább annyira rokonszenvesnek mutatták, mint a berlini kihívót.
Aztán a kivetítő virtuális valóságát felváltotta az élet: előbb Ulrich vonult be, egy német rapper muzsikájára, majd Erdei, természetesen a Republic oly sokszor hallott, s a magyar fülnek oly kedves melódiájára. Meghatottan írjuk le: csodaszép, piros-fehér-zöld csíkozású köntösben.

Az első mélyütés akkor érte Zsoltot, amikor még el sem kezdődött a meccs: a magyar himnusz középső harmadát nagyvonalúan kivágták a CD-ről, nyilván időtakarékosság miatt…
Erdei tankönyvbe illő balegyenesekkel kezdte a meccset, Ulrich homlokán már másfél perc elteltével jókora dudor éktelenkedett. Zsolt óriási gyorsasági fölényben volt, a világranglistán kettejük között regisztrált tizenöt helynyi különbség bőven tükröződött a meccs képében.
A harmadik három perc valamelyest kiegyenlítettebb volt, a végén Ulrich is be-betalált. A negyedik megint Zsolté volt, a német homlokát egyre nehezebben tudták rendbe hozni a szünetben. Ulrich gondjai csak sokasodtak az ötödikben, arca egyre jobban vérzett.

A hatodik és a hetedik felvonás forgatókönyve sem változott az előzőekhez képest, ekkor emberi számítás szerint 69:64-re vezetett a világbajnok, és pontozással már nem veszíthetett. Már csak azért sem, mert a nyolcadikat is simán hozta a fóti zseni, aki klasszikus balegyenesei mellett egyre többször engedte el a jobbost is. Ulrich a bal szemére ekkor már nem látott.

A kilencedik és a tizedik is Zsolté volt, a mellettem ülő német szakíró pontozólapján is 98:92 volt az állás világbajnokunk javára. A tizenegyediket nagylelkűen az utolsó erőtartalékait mozgósító Ulrichnak adhattuk – bár nem volt az övé –, az utolsót viszont még fekete-piros-arany szemüvegen keresztül sem...
Bár Ulrich a végén diadalmasan a levegőbe bokszolt – ahogy tette a meccs közben is többnyire... –, ő maga sem hihette, hogy egyáltalán szorossá tehette a pontozást. Nem is tette. Az arány 120:108, 118:110, illetve 116:112 volt Erdei javára, ezzel megvédte címét. Nehéz felülmúlni a két és fél éve González ellen mutatott szuperprodukciót, de azt hisszük, Zsoltnak ezúttal sikerült, alighanem élete legjobb meccsét bokszolva erősítette meg helyét a súlycsoport élén.

---- S ---- A