Szétszéled a Fradi?

2014.06.04. 00:06
Bronzérmes, ezzel Európa-liga induló lett a Ferencváros a vasárnap befejeződött bajnokságban. Az örömbe azonban egyre több üröm vegyül, hiszen...

Bronzérmes, ezzel Európa-liga induló lett a Ferencváros a vasárnap befejeződött bajnokságban. Az örömbe azonban egyre több üröm vegyül, hiszen a Ricardo Moniz és Thomas Doll által összerakott csapat kezd felbomlani, és ki tudja, milyen kerettel vág neki a klub az alig egy hónap múlva kezdődő El-selejtezőknek, majd az NB I új szezonjának. A biztos távozók közé tartozik Aleksandar Jovanovic, aki már alá is írt a bajnok Debrecenhez. A sokoldalú középpályás Moniznál nem tudta alapemberré kinőni magát, azonban Doll alatt fontos védekező szerep hárult rá, amit rendre jól oldott meg. Annyi biztos, hogy vele egy hasznos, folyamatosan megbízható teljesítményt nyújtó futballistát vesztettek a zöldek. Ugyanez a helyzet Julian Jennerrel, akire leginkább magatartásbeli problémák miatt nem tartanak igényt. A döntés annak fényében, hogy a holland támadó mennyit bírálta kezdetben Doll stílusát, illetve ahogyan az MTK elleni bajnokin nekitámadt saját edzőjének, Máté Csabának, teljesen érthető. Mégis, egy kreatív, váratlan megoldásokra, gólokra képes játékossal lett szegényebb a keret. Ugyancsak kevés az esély Mateo Pavlovic megtartására, aki télen a Werder Brementől jött fél évre kölcsönbe, és bármennyire elégedett vele a vezetőség, az 1 millió eurós kivásárlási árat jó eséllyel nem tudják érte kifizetni. Nem marad a csapatnál Laczkó Zsolt sem, igaz ő mindössze néhány mérkőzésen kezdett és azokon sem tett hozzá sokat a játékhoz. Fájóbb pont lehet a brazil karmester Leonardo esetleges elvesztése, akinek ugyan él a szerződése, ám egy korábbi nyilatkozata szerint nem érzi igazán jól magát. Amennyiben a helyzete nem oldódik meg, újabb fontos láncszem eshet ki. Ugyancsak nem elképzelhetetlen a 21 éves tehetség, Holman Dávid eligazolása, aki Doll alatt nem kapta meg a Moniz érában megszokott játékperceket, és aki iránt a Lech Poznan (Lovrencsics Gergő együttese) érdeklődik élénken. És bár az első ajánlattétel nem volt sikeres, a lengyelek még nem vonultak vissza. Hasonló a helyzet Ulysse Diallo esetében, a mali csatár szintén Moniz alatt került előtérbe, Dollnál viszont a kispadot koptatta, ezért azt rebesgetik, ő sem marad, új csapat után néz. Azt hiszem, már eddig is szép a lista, és a Ferencváros legnagyobb értékéről még nem is esett szó. Muhamed Besic a világbajnokságra készülő bosnyák válogatott tagja, és amennyiben ott pályára lép, jól teljesít, szinte biztosra vehető, hogy nemsokára sorban fognak állni a kérők a Fradi-székház ajtaja előtt. Megtartására tehát szintén kevés az esély, vele együtt pedig nyolc nagyrészt meghatározó, a harmadik hely megszerzésében tevékenyen részt vevő játékos tűnhet el. Mi lesz így a Fradival az Európa-ligában? Hogyan megy a csapat jövőre a bajnoki címért, ha szinte elölről kell kezdeni a csapatépítést? Lesz-e elég pénz és idő arra, hogy a távozók helyett minőségi igazolások érkezzenek, akik játékra készek és akár azonnal bevethetőek? Bizonyára vannak, akik minderre tudják a választ. Ha nem, a klubra egyik fronton sem sok siker vár a következő idényben. Aleksandar Jovanovic, aki már alá is írt a bajnok Debrecenhez. A sokoldalú középpályás Moniznál nem tudta alapemberré kinőni magát, azonban Doll alatt fontos védekező szerep hárult rá, amit rendre jól oldott meg. Annyi biztos, hogy vele egy hasznos, folyamatosan megbízható teljesítményt nyújtó futballistát vesztettek a zöldek. Ugyanez a helyzet Julian Jennerrel, akire leginkább magatartásbeli problémák miatt nem tartanak igényt. A döntés annak fényében, hogy a holland támadó mennyit bírálta kezdetben Doll stílusát, illetve ahogyan az MTK elleni bajnokin nekitámadt saját edzőjének, Máté Csabának, teljesen érthető. Mégis, egy kreatív, váratlan megoldásokra, gólokra képes játékossal lett szegényebb a keret. Ugyancsak kevés az esély Mateo Pavlovic megtartására, aki télen a Werder Brementől jött fél évre kölcsönbe, és bármennyire elégedett vele a vezetőség, az 1 millió eurós kivásárlási árat jó eséllyel nem tudják érte kifizetni. Nem marad a csapatnál Laczkó Zsolt sem, igaz ő mindössze néhány mérkőzésen kezdett és azokon sem tett hozzá sokat a játékhoz. Fájóbb pont lehet a brazil karmester Leonardo esetleges elvesztése, akinek ugyan él a szerződése, ám egy korábbi nyilatkozata szerint nem érzi igazán jól magát. Amennyiben a helyzete nem oldódik meg, újabb fontos láncszem eshet ki. Ugyancsak nem elképzelhetetlen a 21 éves tehetség, Holman Dávid eligazolása, aki Doll alatt nem kapta meg a Moniz érában megszokott játékperceket, és aki iránt a Lech Poznan (Lovrencsics Gergő együttese) érdeklődik élénken. És bár az első ajánlattétel nem volt sikeres, a lengyelek még nem vonultak vissza. Hasonló a helyzet Ulysse Diallo esetében, a mali csatár szintén Moniz alatt került előtérbe, Dollnál viszont a kispadot koptatta, ezért azt rebesgetik, ő sem marad, új csapat után néz. Azt hiszem, már eddig is szép a lista, és a Ferencváros legnagyobb értékéről még nem is esett szó. Muhamed Besic a világbajnokságra készülő bosnyák válogatott tagja, és amennyiben ott pályára lép, jól teljesít, szinte biztosra vehető, hogy nemsokára sorban fognak állni a kérők a Fradi-székház ajtaja előtt. Megtartására tehát szintén kevés az esély, vele együtt pedig nyolc nagyrészt meghatározó, a harmadik hely megszerzésében tevékenyen részt vevő játékos tűnhet el. Mi lesz így a Fradival az Európa-ligában? Hogyan megy a csapat jövőre a bajnoki címért, ha szinte elölről kell kezdeni a csapatépítést? Lesz-e elég pénz és idő arra, hogy a távozók helyett minőségi igazolások érkezzenek, akik játékra készek és akár azonnal bevethetőek? Bizonyára vannak, akik minderre tudják a választ. Ha nem, a klubra egyik fronton sem sok siker vár a következő idényben.

Legfrissebb hírek

NB I: Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
2 órája

Nagy Krisztián tudja, milyen duplázni és nyerni a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
9 órája

A „kőfejtőben” ért véget a kupamenetelés – fotósorozat a Ferencváros Braga elleni El-nyolcaddöntőjéről

Képes Sport
11 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
20 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:35

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45
Ezek is érdekelhetik