Válogatott: Szalai Ádámnak a csapatkapitányi szalag jelentett mindent

Vágólapra másolva!
2022.11.04. 15:21
null
Szalai Ádámnak a csapatkapitányi karszalag jelentett mindent (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Tizenhárom évet töltött a nemzeti csapatban, 86 mérkőzésen 26 góllal és két felejthetetlen Európa-bajnoki szerepléssel a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzések után vonult vissza a magyar válogatottól Szalai Ádám, aki cége honlapján emlékezett vissza pályafutása legmeghatározóbb pillanataira.

„Dicséretet érdemel a válogatott az eredmények és a mutatott teljesítmény miatt is” – kezdett bele Szalai Ádám, megjegyezve, a múltban elért siker a három nappal későbbi mérkőzés miatt gyorsan háttérbe szorul. –Csapatként csak úgy tudtok továbbfejlődni, ha mindig a következő nagy feladatra és lehetőségre koncentráltok és mivel fontos mérkőzést veszítettünk el, ezért nehéz volt ettől elvonatkoztatnom a búcsúmeccsem után. Félreértés ne essék, az elmúlt évek a válogatottnak köszönhetően pályafutásom legszebb évei voltak, ami alatt rengeteget tanultam.”

Szalai Ádám kitért arra is, az elmúlt évben, hónapokban egyre közelebbnek érezte válogatottbeli pályafutása végét, de szerinte csodálatos volt így lezárnia ezt a korszakot.

A támadó nemzeti csapatban eltöltött 13 éve alatt szinte minden a feje tetejére állt. „Valóban nagyon komoly időszakokat sikerült megélnem és ezekből rengeteget tanultam. Nagy köszönet jár az MLSZ-nek és Csányi Sándornak, aki folyamatosan azon dolgozik, hogy a válogatottunk továbbfejlődjön, a keretet alkotó játékosoknak, akik igazi csapatot alkotnak, az egész stábnak, akik mindent megtesznek értünk, és végül, de nem utolsó sorban természetesen Marco Rossinak és stábjának, aki a válogatott körüli szakmai felkészültséget és taktikai elképzeléseket nemzetközi szintre emelte” – húzta alá a 86-szoros válogatott labdarúgó, megjegyezve, mindig a kellemetlen, nehéz időszakok után következtek a legszebbek.

Beszélt arról is, ő is egy játékos volt a keretben a többi között. „Közösen, minden egyes másik játékossal együtt voltunk képesek ezt a csapatot létrehozni. És ez a legfontosabb. Ez a csapat rengeteg szép élményt adott nekem, és biztos vagyok benne, hogy ez a csapat még rengeteg szép élményt tartogat számunkra a jövőben is” – mondta Szalai Ádám, aki a válogatottban betöltött vezérszerepéről is beszélt.

„Mindig is szerettem, ha nyomás és teher van rajtam. Szeretem, ha jó értelemben én vihetem el a balhét, és szó szerint imádom, ha minden percét élvezhetem annak, amikor egy közösség, csapat sikert ér el” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, mit jelent számára a válogatott csapatkapitányi karszalagját viselni úgy fogalmazott: „Valójában mindent. Leírhatatlan élmény magyar válogatott mezben egy részben otthoni rendezésű Európa-bajnokságon a hazádat vezetni. Angliában vagy legutóbb Németországban a pályára vezetni a csapatodat. Nagy felelősség, ugyanakkor óriási élmény, ami az egész életemen át elkísér majd” – hangsúlyozta Szalai Ádám, akinek nyár végén született meg kislánya.

Az apasággal kapcsolatban pedig kitért rá, 34 éves korára lett annyira érett és találta meg a társát, akivel ezt a csodát átélheti.

„Az életem legnehezebb időszakában tudtam meg, hogy gyermekem születik, amikor átestem egy komoly fejműtéten. Néhány hónappal később már egy gólöröm részeként tudattam, hogy apuka leszek, ismét pár hónappal később pedig már az ő jelenléte mellett találtam be a németek kapujába. Fantasztikus!” – jegyezte meg Szalai Ádám, aki nemrég sikeres edzői vizsgát tett, de még nem szeretne edzőként dolgozni, majd csak akkor, ha teljesen meggyőződik róla, hogy alkalmas erre a pályára.

A teljes interjú ide kattintva olvasható el!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik