Válogatott: Nagy Ádám erőnlétben még érzett hiányosságokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.20. 20:46
A magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott Elefántcsontpart ellen az Üllői úton. Az összecsapás után a jó teljesítményt nyújtó, tavasszal sérüléssel bajlódó Nagy Ádám elmondta: az erőnlétében még érzett hiányosságokat.

„Úgy érzem, hogy a térdem már százszázalékosan rendbe jött, egyedül az erőnlétemmel volt probléma. Az első félidőben kiadtam magamból mindent, a másodikra már nem maradt túl sok energiám, ezért is hasznos volt ez a mérkőzés” – értékelt Nagy Ádám a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak. Nagy Ádám a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak.

A Ferencváros középpályása az idén érettségizik, azonban bízik benne, hogy válogatottbeli teendői miatt az iskolai kötelezettségeinek csak később kell eleget tennie.

„Nagyon remélem, hogy az érettségi nem az idei nyár feladata lesz, mert az azt jelentené, hogy megyek az Európa-bajnokságra. Egy külön kérvényt kellett beadnunk, ami annyit jelent, hogy a szóbeli részét gyakorlatilag bármikor megcsinálhatom majd a vizsgaidőszakban” – mondta a 20 esztendős futballista.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
5 órája

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
22 órája

Felkészülés: Nagy Ádám és Yaakobishvili Antal kezdőként, Nego és Fenyő csereként lépett pályára

Légiósok
Tegnap, 20:42

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
Tegnap, 17:37

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08
Ezek is érdekelhetik