Válogatott: megvan, melyik csapat ellen kezdi 2023-at nemzeti együttesünk

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.29. 12:14
null
Marco Rossi március 23-án, Észtország ellen irányítja először a magyar válogatottat 2023-ban (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a magyar válogatott a 2023-as év első – felkészülési – mérkőzését március 23-án, Észtország ellen játssza a Puskás Arénában.

A magyar válogatott az Európa-bajnoki selejtezők sorsolásán ötcsapatos csoportba került, ezért a sorozat két játéknapján is felkészülési mérkőzést játszik. A mieink lesznek elsőként szabadnaposak, de – mint azt az MLSZ honlapján részletezte – az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) jelenleg érvényben lévő szabályzata alapján a szabadnapos válogatottak is kötelesek pályára lépni.

Ennek megfelelően Marco Rossi együttese a 2023-as évet március 23-án az Észtország elleni felkészülési mérkőzéssel indítja, ráadásul hazai pályán, a Puskás Arénában.

„Az idei évben nagyon erős ellenfeleink voltak, amelyek rendre kezdeményeztek ellenünk, így most kifejezetten olyan ellenfelet szerettünk volna, amellyel szemben valószínűleg nekünk kell kezdeményeznünk és feltörni a szervezett, felállt védelmet
– mondta Marco Rossi az mlsz.hu-nak.– Az észtek veszélyesek, amit az is jól mutat, hogy nyáron nulla-nullás döntetlent játszottak a bennünket két vb-selejtezőn is legyőző Albániával. Bár játékosaik többsége az észt bajnokságban játszik, van kerettagjuk az Arsenalból, a Tottenhamből és az FC Zürichből is.”

A mieink az Észtország elleni mérkőzés után négy nappal, március 27-én a bolgárok ellen (itthon) kezdik meg szereplésüket az Eb-selejtező sorozatban.

A szövetség közölte azt is, a 2023-as év hazai mérkőzéseire már 25 ezer bérletet értékesített.

Legfrissebb hírek

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Marco Rossi: A második félidőnk a selejtező legrosszabbja volt

Magyar válogatott
3 órája

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Örményország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
4 órája

Lukács Dániel: Hála Istennek a végén kijött a vakond!

Magyar válogatott
4 órája

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
8 órája

Vb-selejtező: az MSÚSZ megtartotta a tudósítók ebédjét Jerevánban

Foci vb 2026
9 órája

Tiszta fehérben játszik Örményországban a magyar válogatott

Magyar válogatott
11 órája

Szijjártó Péter: Öt konzul segíti a magyar szurkolókat Örményországban

Magyar válogatott
12 órája
Ezek is érdekelhetik