Válogatott: megkezdődött a jegyértékesítés a görögök elleni meccsre

Vágólapra másolva!
2022.10.24. 13:11
null
Teljes köré vált a jegyeladás a Puskás Aréna idei utolsó válogatott meccsére (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar felnőtt férfiválogatottra az idén még két mérkőzés vár, előbb november 17-én Luxemburgba látogat a nemzeti tizenegy, majd három nappal később Görögország legjobbjait fogadja. Utóbbi meccsre ma kezdődött a jegyeladás, előbbire holnap indul – áll a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján megjelent közleményben.

A Görögország elleni mérkőzésre azon szurkolók számára is megkezdődött a jegyeladás, akik nem tagjai az MLSZ Szurkolói Klubjának. Ugyanakkor a szövetség azt is közölte, hogy kedden indul a belépők értékesítése a válogatott idei utolsó előtti, Luxemburg elleni mérkőzésére – erre a belépők egységesen 6500 forintba kerülnek és egy személy maximum négy jegyet vehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik