nemzetisport.hu 2017.06.13 14:39 Frissítve: 2017.06.13 15:07

Válogatott: „Hét-nyolc percig mindenki csendben ült, fogta a fejét”

A veszprémi nevelésű Tóth Bence beszélt a magyar labdarúgó-válogatott andorrai vereségét követően a veol.hu-nak a meccs utáni hangulatról.

 

A Puskás Akadémia 19 éves középhátvédje Kádár Tamás helyén, bal oldali védőként lépett pályára a világbajnoki selejtezőn – természetesen nem ilyen debütálásra számított.

A veol.hu-nak adott interjújában elmondta, a bemelegítésnél még azt érezte, hogy jól megy a csapatnak, és simán meg lehet nyerni a mérkőzést.

„Nagyszerű érzés volt a Himnuszt hallgatni, együtt énekeltük a nézőkkel. A meccs elején sem volt gond, jól ment a játék, pontos volt az első pár passz. Egyszer helyzetbe is kerültem, de lepasszoltam Eppel Marcinak, sajnos kimaradt. A kapitány azt kérte tőlem, hogy fussak sokat, passzoljak pontosan, segítsem a támadásokat. Azt gondolom, ezt sikerült megvalósítanom” – idézi a lap Tóth Bencét.

A PAFC játékosa szerint a csapat görcsössé vált, miután nem sikerült megszerezni gyorsan a hőn áhított gólt, az andorrai kapus remek napot fogott ki, és úgy véli, talán tudat alatt elhitték a játékosok, hogy könnyű meccs lesz. A vereséget követően a csapat kiment a szurkolókhoz, akik érthetően csalódottak voltak a lefújást követően.

„Igen, az borzalmas érzés volt. Ha nem lettek volna ott a biztonsági őrök és a rendőrök, féltem volna. Az is rosszulesett, hogy levetették rólunk a mezt, ugyanakkor megértem őket. A szurkolók sokat utaztak, buzdították a csapatot, készültek a sikerre, amelyet sajnos nem tudtunk megadni nekik. Szóval teljességgel érthető volt a felháborodásuk, viszont tényleg rossz volt megélni, főleg, hogy ez volt az első mérkőzésem.

S hogy milyen volt a hangulat az öltözőben a meccset követően?

„Hét-nyolc percen keresztül mindenki lefelé nézett, fogta a fejét, meg sem szólalt. A kapitány is kereste a szavakat.”

A teljes interjút a veol.hu-n olvashatja el!

2021.07.20 14:03:05

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Noha a magyar futballválogatott gyengélkedett, a vezetők nem mondták le a brazilok riói meghívását.

2021.07.15 22:41:39

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Mészöly Kálmánban mintha a tárt karú szeretet hajlamát, s a fékezhetetlen – nem rossz értelemben vett! – „dúvadságot” gyúrta volna össze a Teremtő, ami így egyben a lebírhatatlan életörömöt, életakaratot mutatja nekünk.

2021.07.15 22:14:35

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Örüljünk annak, hogy csakhamar kettő lesz az egyből.

2021.07.14 23:11:43

Magyar válogatott KAMLER JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Tökéletesen behatárolható a profi labdarúgásban betöltött szerepe.