Válogatott: 26 fős keretet hirdetett Marco Rossi, Könyves is a csapatban

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.28. 15:02
null
Marco Rossi a hétfői sajtótájékoztatón (Fotó: Török Attila)
Könyves Norbert 31 évesen mutatkozhat be a válogatottban, Dzsudzsák Balázs az NB II-ből nem számíthat meghívóra – többek között erről beszélt Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, amikor kihirdette a jövő csütörtöki, Bulgária elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre, valamint az azt követő Nemzetek Ligája-párharcokra készülő keretét. Ezúttal huszonhatan (huszonhárom mezőnyjátékos és három kapus) kaptak meghívót Rossitól, aki Szalai Ádám és Willi Orbán klubjában való mellőzöttsége mellett az egyik legfeltűnőbb hiányzóra, Kleinheisler Lászlóra is kitért – utóbbiról azt mondta, magán jellegű oka van annak, amiért nem állhat a válogatott rendelkezésére, ám a részletekről a játékost érdemes kérdezni.

...

Gesztusértékű, ám fontos gesztus: Marco Rossi szövetségi kapitány magyarul hirdette ki a keretét, majd csak a későbbiekben váltott át anyanyelvére, az olaszra.

Forrás: mlsz.hu
Forrás: mlsz.hu

„Csak egy név kapcsán szeretnék további magyarázatot adni. Egy olyan név kapcsán, aki nem szerepel. Kleinheisler Lászlót szerettem volna most is és szeptemberben is behívni, de magán jellegű okok miatt nem tudtam. Ha szeretnétek, s főleg, ha ő is szeretné, tőle meg lehet kérdezni, melyek ezek az okok” – mondta a lista egyik szembetűnő hiányzójáról Rossi.

A keretben újoncként, nem mellékesen 31 évesen bekerült Könyves Norbertről elmondta, régebb óta kiemelten követik a teljesítményét.

„Könyvest már hosszú ideje figyeljük, nagyszerű formában van, már a nyár végén elhangzott volna a neve, de a sérülése miatt nem tudtuk meghívni egy hónappal ezelőtt, és ugyanezen indok miatt kellett eltekintenünk Hangya és Botka szerepeltetésétől is. Könyves – remélem, nem sértődik meg, hogy ezt mondom , nem elegáns, szépen játszó futballista, viszont igazi harcos. Jó lenne megígérni, hogy győzni fogunk Bulgária, Szerbia vagy Oroszország ellen, de ilyet nem ígérhetünk. Olyat viszont igen, hogy, hogy ha kikapunk, akkor is harcos csapatot szeretnék látni. Ha így futballozunk, és ezt szerencsére már láttam a válogatott kapitányaként, akkor úgy is emelt fővel hagyhatjuk el a játékteret, ha az eredmény nem is kedvező számunkra. Könyves ilyen. Lehetséges, hogy nem szép, ahogy játszik, nem egy Marco van Basten, nem is fiatal, harmincegy éves, ahogyan például Cseri Tamás is harminckettő... De a koruk is legyen egy üzenet. Ha azt látom, hogy valaki támadó szellemben, harciasan futballozik, mindegy, mennyi idős, ha bizonyít, meg fogom hívni.”

A kapitány Szalai Ádám németországi helyzetéről is beszélt újságírói kérdésre. Mint ismert, Szalai kikerült a Mainz keretéből a múlt hét elején, azóta csak a tartalékokkal vagy külön készülhetett a Bundesliga-csapat edzőközpontjában.

„Szinte mindennap beszélünk Ádámmal. Azt hiszem, nyolc-kilenc napja játszott a Német Kupában, ott gólt is szerzett. Ehhez képest derült égből villámcsapásként ért minket a hír, hogy Ádám és a klubcsapata között nézeteltérés támadt. Nekem egy dolog fontos, hogy folyamatosan edzésben legyen. Ez pedig biztosítva van számára. Nagyon fontos, hogy egy olyan bajnokságban edz és játszik, amely Európa második vagy harmadik legerősebb ligája. Azt mondja, jó állapotban van, edzésben van, és nagyon bízom abban, hogy ez így is lesz. Az igazán fontos, ismétlem, hogy az edzéseket ne hagyja abba, talán három nap, ha kiesett ebből a szempontból” – mondta Rossi.

Hozzátette, a válogatott alapemberei közül Szalai, illetve az Angliában a legutóbbi hétvégén a Bristol keretébe be sem kerülő, előtte szerdán viszont az Aston Villa elleni kupameccsen 90 percet futballozó Nagy Ádám miatt sem aggódik. Willi Orbán viszont vitathatatlanul nehéz helyzetben van Lipcsében, mivel a múlt év végi sérülése után hiába épült fel, nem tudta visszaszerezni a helyét klubcsapatában.

„Viszont, ha őt most nem hívnám meg, le kellene, hogy tartóztassanak. Akárhányszor látom a pályán, vagy edzés közben, a maximumra törekszik. Ő most a legjobb középső védő, aki elérhető a számunkra. Azzal ugyanakkor tisztában vagyok, ha kezd Bulgáriában, úgy Szerbia ellen már nem kezdethetem.”

A tréner a járványhelyzetre való tekintettel, a szeptember elején megtapasztaltak tükrében hirdette ki a mostani, bő keretét, amelyben 23 mezőnyjátékos és három kapus kapott helyet. „Remélhetőleg ez segít abban, hogy a kereten belül is tudjunk rögtönözni. Ha másra lesz szükség, arra is megvan a terünk és a lehetőségünk.”

A válogatottra hat nap alatt három tétmérkőzés vár, hasonló sorozatra ritkán van példa egy nemzeti csapat életében. Ez újabb kihívás a kapitány és a stáb számára – de a tréner szerint képes lesz a válogatott megfelelni a kihívásnak.

„Három idegenbeli meccs áll előttünk, mindent megtettünk, hogy a lehető legjobban hozzuk ki az edzéseket, s közvetlenül a mérkőzések előtt is tudjunk tréningezni. Reméljük, ezek az erőfeszítések kifizetődnek majd. A legfontosabb viszont mind közül az első, a bulgáriai mérkőzés lesz számunkra.

„Tisztelem Balázs döntését – mondta Dzsudzsák Balázs hazaigazolásáról a kapitány. – Az ő esetében arról is szó van, hogy lassan harmincnégy éves, muszáj volt valahová szerződnie, hogy futballozzon, hogy edzésben legyen. Biztos vagyok benne, hogy a technikai adottságaival képes lesz segíteni a Debrecent. Biztos vagyok benne, hogy képes lesz segíteni a DVSC-t, hogy visszatérjen az NB I-be. Tisztelem, a döntését, hogy úgy döntött, hazatér, ahogy tisztelem azokat az esetleges válogatott labdarúgókat, akik hasonlóan döntöttek, hogy az NB II-ben futballoznak. De azt is hozzá kell tenni, a magyar másodosztály nem olyan, mint egy angol vagy olasz másodosztály. Tisztelem Balázs múltját, a 108-szoros válogatottságát. Nagyon remélem, hogy lesz lehetőségem meghívni még a válogatottba, hogy megdönthesse Király Gábor rekordját. De megvannak az íratlan szabályok, amelyekhez tartom magam, s amelyek egyelőre nem teszik lehetővé, hogy behívjam” – utalt diplomatikus körök megtétele közepette Rossi a korábbi nyilatkozataira, miszerint az NB II nem feltétlenül az a szint, ami felkészít egy játékost a nemzetközi, válogatott szintű küzdelmekre.

Újságírói kérdésre hozzátette, a Nemzetek Ligája első két mérkőzésén Korhut Mihállyal, aki szintén a Debrecenhez szerződött, azért tett kivételt, mert néhány héttel előtte még Görögországban játszott, ráadásul a válogatott kifejezetten meg is volt szorulva a bal oldali védő posztján. Megjegyezte: azóta mások a feltételek. (Más kérdés, hogy a debreceni vírushelyzet miatt Korhut végül nem vett részt a kerettel a két szeptemberi válogatott meccsen.)

„Igen, az NB II-es tabellára tekintve az az érzésünk lehet, hogy egy NB I-es adottságokkal felvértezett csapat szerepel a másodosztályban. De azt is tartsuk szem előtt, hogy amikor vasárnap vagy szerdán, hétről hétre a pályára állnak a Debrecen játékosai, akkor olyan klubokkal szemben állnak ki, amelyek nem készíthetik fel őket arra a szintre, amit egy szerb, egy orosz, vagy számunkra jelen esetben legfontosabbként a bolgár képviselhet.”

A kapitány elmondta még, hogy nem tervez kísérletezni a Bulgária ellenit követő meccseken sem. Annyit hozzátett, a kezdőben három-négy változás lehet Szófia és Belgrád, majd Belgrád és Moszkva között. Erre a rotációra egyszerűen a fizikai megterhelés miatt van szükség. Viszont továbbra is a közvetlenül a válogatott előtt álló feladatokra igyekszik koncentrálni, meccsről meccsre haladva. Megjegyezte azt is, a későbbiekben sem hiszi, hogy sok változtatás lesz a válogatott körül, ugyanis fontos cél a csapat számára, hogy megőrizze a helyét a Nemzetek Ligája B-divíziójában.

Fotó: Török Attila
Fotó: Török Attila

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
Támadók: Babati Benjámin (ZTE FC), Könyves Norbert (ZTE FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Szőke Adrián (Heracles Almelo – Hollandia), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

AZ EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA
A-LIGA

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
20.45:
Izland–Románia
20.45:Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
20.45: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik