Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.08.16. 00:24

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:
 

 

A Ferencváros és a Puskás Akadémia egymás elleni mérkőzései közül csupán egyszer történt meg, hogy gól nélküli döntetlen lett a végeredmény. Összecsapásaik általában szorosak, mindössze nyolcszor fordult elő, hogy egygólosnál nagyobb különbségű győzelmet aratott valamelyik fél. Ezúttal is izgalmas, eseménydús találkozóra van kilátás, Wojciech Golla és Patrizio Stronati párosa az egyik, ha nem a legjobb az NB I-ben, ha valaki meg tudja fékezni a ferencvárosi akciókat, az a lengyel és a cseh védő alkotta duó.

Szombaton nemcsak a Hősök terén ünnepli 100. születésnapját a Magyar Ökölvívók Szövetsége, hanem a nemzetközi amatőr és profi ökölvívás vezetői is Budapesten adnak egymásnak randevút: a Puskás Múzeumban és Arénában a sportág jövőjének fajsúlyos kérdései kerülnek terítékre. „Az, hogy az ökölvívás legmagasabb rangú képviselői beszéljenek a sportág megreformálásáról, nem új keletű ötlet, korábban is létezett, most viszont azzal az égető kérdéssel kell foglalkoznunk, hogy bár a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megadta a jogot arra, hogy a World Boxing megszervezze a 2028-as nyári játákok ökölvívótornáját, de csak ideiglenesen” – mondta a rendezvény házi- és ötletgazdája, Kovács István, a magyar szakszövetség elnöke.

Noha nem most éli története aranykorát a legutóbbi olasz bajnoki idényt csak a nyolcadik helyen záró AC Milan, a vörös-fekete csíkok mögött húzódó örökség, az évtizedeken átívelő sikertörténet és az olyan korszakok emléke, amikor a klub a futballvilág csúcsán állt, máig vonzó hívószó a legnagyobb futballistáknak. Ennek a nagyságnak egyik leglátványosabb kifejeződése, hogy a Milan még olyankor is korszakos világsztárokat, aranylabdás játékosokat tudott, tud igazolni, amikor már nem ez a csapat jelentette, jelenti a legvonzóbb célállomást. Luka Modric érkezése is ebbe a nemes hagyományba illeszkedik. Ő a nyolcadik, aki aranylabdásként igazolt a Milanba. Képes Sport mellékletünkben bemutatjuk a korábbi hét – pontosabban hat plusz egy – klasszist.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
3 órája

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
3 órája

Bánáti Kevin: Az ETO még nem érte el a plafont

Labdarúgó NB I
4 órája

Ősszel újra robog a Loki – de tavasszal hol áll meg?

Labdarúgó NB I
6 órája

Katona Levente: Visszavágnánk az augusztusi vereségért

Labdarúgó NB I
7 órája

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni; Norris elismeri, neki van a legtöbb vesztenivalója a „vb-finálén"

E-újság
19 órája

A Ferencváros kisvárdai sikerével a tabella élére állt

Labdarúgó NB I
23 órája

Szatmári Csaba: A Nyíregyháza elleni bajnoki „a” meccs

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34
Ezek is érdekelhetik